Volt néhány év, amikor úgy tűnt, végre tényleg elindult valami. A női test sokféleségéről beszéltünk, arról, hogy nem kell mindenkinek ugyanabba a farmerméretbe beleférnie, és lassan a divat- és szépségipar is elkezdett olyan testeket mutatni, amelyek valamivel közelebb álltak a valósághoz.
Megjelentek a különböző alkatú modellek, egyre több híresség beszélt az önelfogadásról, és mintha kezdett volna kikopni az a gondolat, hogy a soványság automatikusan egyenlő a szépséggel. Most mégis olyan érzésem van, mintha néhány év alatt visszacsúsztunk volna az időben. Hollywoodban újra elképesztően vékony testeket látunk. A vörös szőnyegen, a közösségi médiában, kampányokban, premiereken és magazinfotókon egymás után jelennek meg olyan nők, akik látványosan vékonyabbak, mint néhány évvel korábban. Közben az Ozempic és más GLP-1-alapú gyógyszerek neve szinte hétköznapi kifejezéssé vált, az internet tele van extrém fogyókúrákkal, böjtökkel, kalóriaszámolással és „what I eat in a day” videókkal. És miközben természetesen fogalmunk sincs – és nem is a mi dolgunk –, hogy egy adott híresség miért fogyott le, milyen egészségi állapotban van, szed-e valamilyen gyógyszert vagy egyszerűen megváltoztatta-e az életmódját, a kollektív kép ettől még hat ránk. Talán sokkal jobban, mint szeretnénk beismerni.
Nem az Ozempic az ellenség
Fontosnak tartom rögtön leszögezni, hogy önmagában egy gyógyszer démonizálása ugyanannyira problémás lenne, mint csodaszerként ünnepelni. Az Ozempic egy vényköteles gyógyszer, amelynek hatóanyaga, a szemaglutid, eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére szolgál. A szemaglutid magasabb dózisú, testsúlykezelésre engedélyezett változata pedig bizonyos esetekben az elhízás kezelésének fontos eszköze lehet. Vagyis nem azzal van problémám, hogy léteznek olyan gyógyszerek, amelyek orvosi indikáció mellett segíthetnek valakinek a testsúlycsökkentésben. Sőt. Az elhízás összetett, krónikus állapot, és ideje lenne végre leszámolni azzal a leegyszerűsítő gondolattal is, hogy aki nem tud lefogyni, annak egyszerűen „nincs elég akarata”.
Ami viszont szerintem aggasztó, az a gyógyszer kulturális jelentésének megváltozása. Az Ozempic néhány év alatt gyógyszernévből popkulturális fogalommá vált. Már nem kizárólag egy rendelőben elhangzó szó, hanem mém, celebpletyka, TikTok-téma és vörös szőnyeges találgatások tárgya. Ha valaki lefogy, máris jönnek a kommentek: Ozempic? Ha egy híresség teste megváltozik, szinte azonnal elkezdődik a találgatás. És ezzel párhuzamosan mintha újra kialakult volna egy nagyon régi, nagyon ismerős üzenet: lehet még vékonyabbnak lenni.
Mintha a 2000-es évek térnének vissza
Aki emlékszik a kétezres évek bulvárkultúrájára, pontosan tudja, mennyire kegyetlen volt akkor a női testekkel szembeni közbeszéd. Hírességek bikinis fotóin karikázták be a „hibákat”, néhány kilogrammos súlyingadozásból címlapsztori lett, egy teljesen átlagos női hasat pedig képesek voltak „sokkoló hízásként” bemutatni. Egyszerre várták el a nőktől, hogy legyen mellük, lapos hasuk, vékony combjuk, keskeny derekuk, de közben semmiképpen se tűnjenek úgy, mintha túl sok energiát fordítanának minderre. Azt hittem, ezen már túl vagyunk.
Most viszont új csomagolásban kezd visszatérni ugyanaz. Ma már talán kevésbé mondjuk ki nyíltan, hogy „légy sovány”. Helyette azt mondjuk: wellness, clean eating, kortizolcsökkentés, intermittent fasting, metabolikus egészség, protein goal, Pilates body vagy anti-inflammatory diet. Ezek között rengeteg teljesen legitim, hasznos vagy egészséges dolog létezhet. A probléma ott kezdődik, amikor az „egészség” nyelvét arra használjuk, hogy ugyanazt a régi testideált adjuk el. Mert néha érdemes feltenni magunknak a kérdést: tényleg egészségesebbek szeretnénk lenni, vagy egyszerűen csak vékonyabbak?
A szépségideál azért veszélyes, mert észrevétlenül változtatja meg a normális fogalmát
Szerintem nem az a legijesztőbb, hogy Hollywoodban ismét divatba jött a nagyon vékony test, hanem az, ahogyan ehhez hozzászokik a szemünk. Ha naponta százszor látunk rendkívül vékony nőket, egy idő után már nem rendkívül vékonynak látjuk őket. Egyszerűen „normálisnak”. És ekkor történik valami furcsa: a teljesen átlagos test hirtelen nagynak kezd tűnni. Egy egészséges női comb vastagnak, egy puhább has problémának, a csípő túl szélesnek, a kar túl nagynak, egy 38-as méret pedig olyasminek, amin „dolgozni kellene”. Nem azért, mert a testünk megváltozott, hanem mert megváltozott a viszonyítási pontunk. Ez különösen fontos a közösségi média korában. Régen egy filmsztár testét legfeljebb moziban vagy egy magazin címlapján láttuk. Ma reggel felkelünk, megnyitjuk az Instagramot vagy a TikTokot, és perceken belül több tucat tökéletesre komponált testtel találkozunk. Ráadásul már nemcsak hírességeket nézünk, hanem influenszereket, fitneszvideókat, „before-after” átalakulásokat, napi étrendeket, edzésterveket, bikini haulokat és fogyási történeteket látunk egymás után. Az algoritmus pedig nagyon gyorsan megtanulja, mi foglalkoztat minket. Elég néhány fogyással kapcsolatos videót végignézni, és rövid idő alatt úgy érezhetjük, mintha az egész világ éppen fogyna. Pedig nem. Csak a képernyőnk ezt mutatja.
Az extrém diéták sem tűntek el – csak elegánsabb nevet kaptak
Talán ez zavar az egészben a leginkább. Korábban legalább őszintén fogyókúrának neveztük a fogyókúrát. Ma sokszor életmódváltásnak vagy wellnessrutinnak hívjuk ugyanazt a megszorítást. Természetesen nem minden böjt, eliminációs étrend vagy szigorúbb táplálkozási rendszer káros. Lehetnek olyan egészségi állapotok és egyéni célok, amelyek mellett szakember javaslatára indokolt valamilyen speciális étrend. De amikor egy egészséges ember azért kezd félni a kenyértől, a tésztától, a gyümölcstől vagy egy vacsorától, mert attól tart, hogy „elrontja” a testét, ott már szerintem nem az egészségről beszélünk. Különösen veszélyesnek érzem azt a tartalomtípust, amelyben egy rendkívül vékony ember megmutatja, mit eszik egy nap alatt, a néző pedig automatikusan azt feltételezi: ha én is ezt eszem, én is így fogok kinézni. Pedig az emberi test nem így működik. Genetika, hormonális állapot, életkor, izomtömeg, aktivitás, alvás, stressz, betegségek, gyógyszerek és még számtalan tényező befolyásolja a testsúlyt és a testalkatot. Két ember követheti ugyanazt az étrendet és ugyanazt az edzésprogramot, mégsem lesz ugyanolyan teste. Mégis újra és újra elhitetjük magunkkal, hogy valahol létezik az a titkos recept, amelynek segítségével végre megszerezhetjük valaki más testét.
És akkor ott vannak a fiatal lányok
Talán miattuk aggaszt leginkább ez az egész. Egy harmincas-negyvenes nő már jó eséllyel végignézett néhány szépségideál-váltást. Látta a heroin chic korszakát, a Victoria’s Secret-testet, a Kardashian-féle homokóra alak térnyerését, majd a body positivity mozgalmat, most pedig ismét a soványság reneszánszát. Ez önmagában is bizonyítja, mennyire abszurd a rendszer: a testünk évtizedekig velünk marad, miközben a „tökéletes test” néhány évente lecserélődik. Egy tizenhárom-tizennégy éves lány viszont ezt még nem feltétlenül látja. Ő csak azt érzékeli, hogy azok a nők, akiket szépnek, sikeresnek és kívánatosnak tart a világ, egyre vékonyabbak. És miközben mi felnőttként azt mondjuk neki, hogy szeresse önmagát, a telefonja naponta több száz alkalommal mutatja meg neki, hogyan kellene kinéznie. Nehéz versenyezni egy algoritmussal.
A női testből soha nem lehet egyszerűen csak test
Ez az egész számomra azért is fárasztó, mert a női test mintha folyamatos projekt lenne. Mindig alakítani kell rajta valamit. Fogyj le, legyen nagyobb feneked, most mégse legyen akkora, legyen laposabb a hasad, legyél izmos, de ne túl izmos, legyen vékony a karod, legyen rés a combjaid között, legyen kerek a feneked, de keskeny a derekad. Ne öregedj, ne ráncosodj, ne legyen narancsbőröd, ne legyen striád, ne legyen szőröd, ne legyen pigmentfoltod. És amikor végre teljesítetted az egyik követelményt, már érkezik is a következő trend.
Attól még lehet fogyni
Fontos különbséget tenni testelfogadás és aközött, hogy soha senki nem akarhat változtatni a testén. Szerintem teljesen rendben van, ha valaki fogyni szeretne. Ahogy az is, ha izmosodni akar, változtat az étrendjén, többet sportol, vagy orvosi segítséget kér a testsúlyának rendezéséhez. Nem maga a fogyás a probléma. A kérdés inkább az, miért akarunk lefogyni, és meddig gondoljuk azt, hogy még mindig nem vagyunk elég vékonyak. Egészen más motiváció az, hogy szeretnék könnyebben mozogni, javítani bizonyos egészségügyi értékeimen vagy komfortosabban érezni magam a testemben, mint az, hogy azért akarok öt kilóval kevesebb lenni, mert három hónapja folyamatosan extrém vékony nőket látok az Instagramon. A kettő kívülről akár ugyanúgy nézhet ki. Belül azonban óriási különbség van.
Hollywood mindig hatott ránk – csak most sokkal gyorsabban
Persze mondhatjuk, hogy Hollywood mindig irreális szépségideálokat gyártott. Ez igaz. Csakhogy ma ezek az ideálok sokkal gyorsabban jutnak el hozzánk. Egy vörös szőnyeges fotóból perceken belül TikTok-videó lesz, másnap már készül a „hogyan érheted el ezt az alakot?” tartalom, néhány nappal később pedig étrendek, edzések és termékek kapcsolódnak hozzá. A szépségideálból üzleti modell lesz. És ezt szerintem soha nem szabad elfelejteni. A bizonytalanságunk ugyanis elképesztően jól monetizálható. Ha elégedett vagyok a testemmel, sokkal nehezebb eladni nekem valamit, ami megígéri, hogy megjavítja. Ha viszont minden reggel találok magamon öt hibát, máris potenciális vásárló lettem. Diéták, táplálékkiegészítők, edzésprogramok, kezelések, kozmetikumok, applikációk, előfizetések – komplett iparágak épülnek arra az érzésre, hogy még nem vagyunk készen. Hogy még egy kicsit változnunk kell.
Nem az a kérdés, hogyan leszünk olyanok, mint ők
Nem szeretném démonizálni Hollywoodot, a sovány nőket, a fogyást vagy a testsúlycsökkentő gyógyszereket. Egy vékony nő teste sem közvita tárgya, és attól, hogy valaki nagyon sovány, még nem tudhatjuk, egészséges-e, beteg-e, fogyókúrázik-e vagy egyszerűen ilyen az alkata. Éppen ezért szerintem rossz irány egyes hírességeket kipécézni és elemezgetni. A jelenségről viszont beszélnünk kell. Arról, hogy néhány évvel a testpozitív forradalom után hogyan vált újra státuszszimbólummá a soványság. Arról, hogy az egészség és a szépség fogalma milyen könnyen összemosódik. Arról, hogy egy gyógyszer hogyan válhat kulturális jelenséggé. És arról is, milyen üzenetet küldünk annak a generációnak, amely már nem magazinokból, hanem napi több órányi algoritmikusan válogatott tartalomból tanulja meg, mit jelent szépnek lenni. Mert lehet, hogy néhány év múlva ismét más test lesz divatos. Lehet, hogy újra visszatérnek a hangsúlyosabb idomok. Lehet, hogy az izmosabb test lesz az új ideál. Aztán jön valami egészen más. A saját testünk azonban nem szezonális trend. És talán ezt kellene végre megtanulnunk: nem kötelességünk minden alkalommal átalakítani magunkat, amikor Hollywood eldönti, hogy most éppen milyen női test számít tökéletesnek.
Mert ha van valami igazán aggasztó a mostani soványságtrendben, számomra nem az, hogy egyre több híresség lett vékonyabb, hanem az, hogy közben mi is elkezdhetjük más szemmel nézni a saját testünket. És lehet, hogy mire észrevesszük, már nem azt kérdezzük magunktól, hogy egészségesek, erősek és jól vagyunk-e benne, hanem csak azt: elég vékonyak vagyunk-e. Pedig ennek a kérdésnek soha nem szabadna fontosabbnak lennie annál, hogy jól vagyunk-e.
Borítókép forrása: Getty Images