„Néhány éve, amikor a vashiányomat kellett kezelni, a laborvizsgálat miatt ültem a rendelőben – meséli Ancsa. – Ahogy a nővér előkészítette a gumiszalagot és a tűt, éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándul, a fülem zúgni kezd, a hideg verejték pedig elönti a hátamat…”
„Hiába nyugtatott a nővér kedvesen, hogy ez csak egy apró szúrás, a fejemben lévő sziréna addigra már mindent elnyomott. Mire észhez tértem, már a vizsgálóasztalon feküdtem. Nem voltam túl boldog, amikor azt mondták, a vérvételt többször is meg kell ismételni a kezelés alatt…”
A tűfóbia nem finnyásság
Ha te is olyan vagy, mint Ancsa, akkor az emberiségnek ahhoz a 2-3 százalékához tartozol, akik tűfóbiások. Ez a jelenség azonban nem egyszerű hiszti, hanem létező, valós testi tünetekkel járó félelemreakció, ami komolyan megnehezíti az érintettek mindennapjait. Pláne, ha olyan helyzetbe kerülnek, mint Ancsa, akinek hónapokon át többször is kellett ellenőriztetnie a vasparamétereit azért, hogy kiderüljön, hol tart a vaspótlás folyamata. Itt ugyanis nemcsak arra kell figyelni, hogy ne hagyd abba túl korán, hanem arra is, hogy ne told túl – márpedig biztosra csak vérvétellel mehetsz.
Ne hagyd, hogy a félelemre rámenjen az egészséged!
A tűfóbia legnagyobb veszélye nem maga a szúrás pillanata, hanem az, ha a rettegés miatt bojkottálod a vérvételeket. Márpedig vashiánynál nem elég csak arra hagyatkozni, hogy fennállnak, vagy elmúltak-e már a tipikus tünetek. Ha gyanús a folyamatos fáradtság, a makacs hajhullás, a reggeli fejfájás vagy a koncentrációs zavar, a tűtől való félelem miatt könnyű azt a stresszre fogni. Ha pedig a vas szedésével megszűnnek a panaszok, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy már minden rendben van. Ez azonban tévedés.
Miért nem elég egyetlen szúrás?
A vashiány sikeres kezeléséhez fontos, hogy tudd, mi áll a háttérben, de az is, hogy végig figyelemmel kísérd a folyamatot: nemcsak a diagnózishoz, hanem a vaspótlás folyamatának követéséhez, majd a kúra lezárásához is szükség van kontrollvérvételekre. A raktáraid kiürülése ugyanis már akkor megkezdődhet, amikor a panaszaid még nem egyértelműek, a vaspótlónak köszönhetően pedig már akkor jobban érezheted magad, amikor a hemoglobinszinted ugyan normalizálódott, a raktárvaskészletedet jelző ferritinszint viszont még alacsony. És nem, sajnos az sem megoldás, ha biztos, ami biztos, folyton vasat szedsz. A vas nem „örök vitamin”: ha túladagolod, azzal ugyanúgy árthatsz magadnak.
Így győzd le a laborparát
Van, amikor nincs mese, muszáj túlesned a vizsgálatokon. Ilyenkor ez a 4 lépéses stratégia segíthet:
- Beszélj róla őszintén! Amint belépsz, jelezd a nővérnek, hogy tűfóbiád van. Ők tudják, hogyan legyenek kíméletesebbek.
- Kérj fekvőpozíciót! Ez megakadályozza a vérnyomás hirtelen leesését és az ájulást.
- Tereld el a figyelmed! Nézz ellenkező irányba, hallgass a fülhallgatódon egy pörgős dalt, vagy a szabad kezeddel nyomkodj egy stresszlabdát.
- Lélegezz! A dobozlégzés oldja a szorongást.
Maltofer: vaspótlás rád szabva, hosszú távon
Ha rettegsz a vérvételtől, különösen fontos, hogy megbízható, jól felszívódó, hosszú távon is biztonságosan szedhető vaspótlót találj, amelynek segítségével a raktáraidat is vissza tudod tölteni. Ebben segítenek a vény nélkül kapható Maltofer vaspótlók, amelyek biztonságosan, kíméletesen és jól tolerálhatóan támogatják a hosszú távú vaspótlást. A 100 mg elemi vasat tartalmazó Maltofer rágótabletta és a Maltofer szirup klinikailag igazolt hatású vaspótlók, egyedülálló és jól hasznosuló formában tartalmazzák a vasat. A hatóanyag nem lép reakcióba a leggyakoribb étel- és italösszetevőkkel, gyógyszerekkel. A csokoládéízű tabletta bármikor bevehető, a Maltofer szirup pedig gyümölcs- és zöldséglébe (akár tejbe is!) belekeverhető. A recept nélküli, szilárd és folyékony Maltofer készítményekkel a vaspótlás kényelmes, és a saját igényeidhez igazíthatod. A hosszú távú vaspótlás érdekében a Maltofer rágótablettából létezik 100 darabos, 3 havi vaspótlásra elegendő kiszerelés is.
Plusz egy tipp – mínusz egy szúrás: A Maltofer készítményekből csak annyi vas szívódik fel, amennyire a szervezetnek szüksége van, a felesleg kiürül, ezért véletlen túladagolásuk nem jár veszéllyel.

Borítókép forrása: Pexels
(hirdetés)
A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!