Afrikától Ázsiáig a világ minden szegletében találunk elhagyatott szellemvárosokat, amelyek még így, lakosok és élet nélkül is sok turistát vonzanak területükre. Te melyiket mernéd meglátogatni közülük?
Pripjaty, Ukrajna
A „szellemváros” szóra az európaiaknak rögtön Pripjaty ugrik be, ezért is kezdem ezzel a válogatást. Aki a történelemórákról nem, az a két évvel ezelőtti, az HBO által gyártott sorozatnak köszönhetően biztosan tisztában van az atomkatasztrófa után lakatlanná vált város történetével. Az 1970-es években mindössze három kilométerre tőle épült fel a csernobili atomerőmű, melyet hivatalosan Leninről neveztek el, ám az 1986. áprilisában történt baleset után mindenhonnan eltüntették a kommunista vezető nevét, nehogy bárki is kapcsolatba hozza őt a tragédiával. A harmincöt évvel ezelőtt bekövetkezett katasztrófa során emberi mulasztások sorának köszönhetően az erőmű négyes reaktora instabil állapotba került, gőzrobbanás történt, ez tönkretette többek között a hűtőrendszert. A felszabaduló hidrogén és metán berobbant, meggyújtotta a reaktorban található grafitot, ami segített a radioaktív anyagoknak a légkörbe jutni. Azt is tudjuk azóta, hogy a tragédia utáni várakozás és kései segítségnyújtás sem javított a helyzeten, a közeli Pripjaty lakosságát 36 órával a robbanás után kezdték csak el kitelepíteni, így rengetegen közülük káros mennyiségű sugárterhelést szenvedtek el. A lakosok nagy részét – közel ötvenezer embert – buszokkal evakuálták és szállították Kijevbe, majd a később erre a célra megalapított Szlavutics városába, és sosem térhettek haza. Pripjatyban ma már nem él senki, 1990-ben az utolsó, mérésekkel foglalkozó tudósok is elhagyták a területet, mely a hirtelen költözés miatt úgy néz ki, mint egy pillanatkép a múltból – ezt a bátrabbak szervezett túrákon maguk is megnézhetik.
Humberstone, Chile
Gyakran hallunk arról, hogy egy-egy történelmi vagy természeti helyszín felkerült az UNESCO világörökségi listájára, és arról is, hogy a veszélyeztetett látnivalók közé sorolják – de ki lehet-e kerülni az utóbbiról? A chilei Humberstone és Santa Laura szellemvárosoknak sikerült, de miről is ismertek ők, és miért tartoznak a világörökségi helyszínek közé? A chile-i salétromnak nevezett vegyület, a nátrium-nitrát igen értékes, műtrágyában, robbanószerekben, rakéta-hajtóanyagokban használták, és az 1800-as évek végén fedezték fel, hogy az Atacama-sivatagban óriási lelőhelye van. A második világháború alatt aztán még inkább megnőtt a kereslet a salétrom iránt, így az erre a célra felhúzott bányászvárosok, például Humberstone és Santa Laura virágzásnak indultak. A chilei, perui és bolíviai dolgozók e két településen laktak, és munkások ezreiből egy virágzó közösség (pampinos) jött létre. Azonban amikor a háború végeztével már kevésbé volt szükség a salétromra, és szintetikus úton is elő tudták állítani a vegyületet, a COSATAN nevet viselő cég 1958-ban tönkrement. A hetvenes évekre a két város is lakatlanná vált a megszűnő munkahelyek miatt, ezután pedig turistalátványossággá nyilvánította őket az állam. Az UNESCO nemrég vette le a veszélyeztetett értékek listájáról, mivel az ingatag házakat sokáig a pusztulás fenyegette.
Villa Epecuén, Argentína
Turistáknak hozták létre az 1920-as években a sósvízű Laguna Epecuén partján a Villa Epecuén névre hallgató települést. Az argentin fővárostól hatszáz kilométerre délnyugatra található városka vonattal könnyűszerrel elérhetővé vált, és fénykorában, a hetvenes években már ötezer embernek tudott szállást nyújtani. Ugyanebben az időszakban a szokásosnál több eső esett a környéken és a vízterület- és mennyiség egyre csak nőtt. 1985-ben a sós víz áttört egy földgáton, megpecsételve a nyaralóövezet sorsát. A lassan növekvő árvíz teljes egészében elnyelte a várost, 1993-ra már tíz méteres mélységbe kerültek az épületek. A víz csak 25 év után, 2009-ben húzódott vissza, ekkor ment haza az 1930-as születésű Pablo Novak, aki így a város egyetlen lakosa, és akinek életéről Pablo’s Villa néven dokumentumfilmet is forgattak.
Oradour-sur-Glane, Franciaország
A francia Oradour-sur-Glane lakatlanná válását nem a természet okozta, hanem az emberek, jobban mondva az ellentétes ideológiák összecsapása. A Haute-Vienne megyében, Limogestől északkeletre fekvő falu neve ugyanis a második világháború rémségeit és a náci barbárságot jelképezi a franciák számára. A normandiai partraszállás után, 1944. június kilencedikén a “Das Reich” nevet viselő SS páncéloshadosztály parancsnokságát a francia ellenállás megtámadta Tulle városában. A németek erre válaszul előkészítettek egy vérengzést, melyre a maquisardok, vagyis az ellenállók körzetén belül szemeltek ki egy települést – Oradour nem volt része a körzetnek, mégis ezt választották. Másnap minden egyes embert a vásártérre parancsoltak, legyen az nő vagy férfi, beteg vagy egészséges, kisgyermek vagy idős. A nőket és gyermekeket a község templomába zárva végezték ki, melyet felgyújtottak, és mindössze egy nő tudott elmenekülni – Rouffanche asszony a kitört szentélyablakon keresztül mászott ki az épületből, és az ő elbeszéléséből tudjuk a történteket. A férfiakat pajtákba terelve lőtték agyon géppuskával, majd azokat is felgyújtották, csakúgy, mint a falu többi házát. A települést De Gaulle tábornok emlékhellyé nyilvánította, és úgy határozott, hogy sosem építik újjá, később pedig mártír faluként emlegették, aminek megtekintését ma egy emlékközpont szervezi.
Hashima-sziget, Japán
A Skyfall című James Bond-filmet részben a “Csatahajó”, vagyis a Nagaszaki prefektúrához tartozó Hashima-szigeten forgatták, de nem csak erről nevezetes. A nevét csatahajó alakjáról kapó, 0,063 négyzetkilométer területű szigetet a 19. század utolsó évtizedeiben kezdték benépesíteni szénbányászok és családjaik a tengeralatti munkálatok miatt. A Mitsubishi cég ekkor vette meg a szigetet, betonfalakat húzott fel, hogy megvédje a lakókat a Kelet-kínai-tenger óriási hullámaitól. A sziget tehát 160-szor 480 méteres, mindezek ellenére volt olyan időszak, amikor ötezren is laktak rajta, ekkor a népsűrűség 83500 fő/km² volt, és ezzel a világ legsűrűbben lakott települése volt. Összehasonlításképp: Budapesten ma egy négyzetkilométerre 3347,02 fő jut. Amikor 1920-ban az országnak katonákra volt szüksége, a dolgozókat is besorozták, helyükre kényszermunkások kerültek Kínából és Koreából, nekik viszont rossz soruk volt a szigeten. Legalább 1300-an haltak bele a kegyetlen munkakörülményekbe, majd a szénbányák bezárása után a lakók elköltöztek Hasimáról, maguk mögött hagyva sokszor még a személyes holmijaikat, használati tárgyaikat isl. A teljesen lakatlan sziget egy része múzeumként üzemel, a 220 méteres szakaszt átszámítva harmincezer forintért tekinthetik meg a turisták.
Kolmanskop, Namíbia
Csupán tíz kilométerre az Atlanti óceán partjától, a Namíb-sivatagban találjuk Kolmanskop szellemvárost, ami afrikaans nyelven annyit tesz: Coleman dombja. A legenda szerint Johnny Coleman a környék egyik dombján ökörfogatával egy homokviharban ragadt és szomjan halt, innen eredt a név. 1908-ban még csak egy apró vasútállomás volt a település helyén, ekkor azonban a vasúti munkások egyike, Zacharias Lewala egy apró, fényes követ talált munka közben, amiről német főnöke, August Stauch rájött, hogy gyémánt. A hobbi ásványtudós utasította a munkásait, hogy az összes gyanús követ hozzák el neki, és bár titokban akarta tartani, hogy mire bukkant, a lelőhely nem sokáig maradt rejtve a tömegek előtt. Igazi gyémántláz tört ki a környéken, és két év alatt olyan hihetetlen gyorsasággal fejlődött a város, hogy Afrika leggazdagabb településévé vált. Infrastruktúrája páratlan volt abban az időben, hiszen 1911-ben már bekötötték az áramot, iskolát, kaszinót, kórházat, báltermet, színházat, bowlingpályát építettek oda, noha csak négyszázan éltek benne. Kórházába szereltek be először Dél-Afrikában röntgengépet, ami nagy valószínűséggel a munkások ellenőrzésére szolgált, nehogy lenyeljék a drágaköveket. Az első világháború kitörésekor a bányászat szinte nullára esett vissza, és a németek kezéből átkerült az afrikaiakhoz. Később azonban a terület terméketlennek bizonyult gyémánt-szempontból, 1938-ig az összes gépet elvitték a városból, az pedig lassan elnéptelenedett. A sivatag visszavette, ami az övé volt, és az épületeket teljesen ellepte a homok. A nyolcvanas években a közeli Lüderitz önkormányzata turisztikai céllal “kiszabadította” a házakat, melyek azóta látogathatóak.
