Egy 16. századi francia királyné híres és hírhedt legendája szerint titokban mérgezett illatos kesztyűkkel és parfümös apróságokkal próbálta eltávolítani politikai ellenfeleit és befolyásos riválisait.
Medici Katalin 1533-ban, mindössze tizennégy éves menyasszonyként érkezett Franciaországba. A firenzei Medici-ház sarjaként nem egyedül jött: szakácsok, művészek és egy személyes parfümőr, Renato Bianco is kísérte. Az itáliai nemeslányból később Franciaország királynéja, majd három fia régense lett és az európai történelem egyik legbefolyásosabb nőalakja. Hírnevéhez azonban nemcsak politikai ügyessége, hanem egy makacs legenda is hozzátapadt: a történet szerint illatos kesztyűkkel, parfümözött kendőkkel és mérgezett púderrel tette el láb alól ellenfeleit. A francia udvar luxuscikkeit – a szóbeszéd szerint – gyilkos fegyverré változtatta.
A valóság és a mítosz szétválasztása azonban korántsem egyszerű. Katalin történetét évszázadokon át formálták politikai propagandák, vallási ellentétek és az a hajlam, hogy minden gyanús halálesethez a „legkézenfekvőbb” bűnbakot kapcsolják. A mérgezési vádak makacs fennmaradása ugyanakkor sokat elárul a reneszánsz kori udvari hatalom természetéről. A politika intim tárgyakon, bizalmi viszonyokon és személyes szolgákon keresztül működött, a parfüm így hát ijesztően hihető eszköznek tűnhetett azok kezében, akik ölni akartak.
A Medici-méregszekrény legendája
A történetek Katalin királyné állítólagos méregarzenáljáról minden újabb elbeszéléssel egyre részletesebbek lettek. Egyes beszámolók szerint lakosztályában titkos szekrényt tartott fenn, amely tele volt kozmetikumoknak álcázott méregfiolákkal. Parfümőre, Renato Bianco állítólag párizsi üzletében készítette azokat a mérgezett kiegészítőket, amelyeket ajándékként adtak tovább. Az illatos kesztyűk a legenda szerint lassan öltek, a bőrön át felszívódó méreg révén. A parfümözött levelek halálos gázokat bocsátottak ki felbontáskor. A púderbe kevert arzén vagy higany egyszerre ígért szépséget és hozott pusztulást.
A legismertebb állítólagos áldozat Jeanne d’Albret, Navarra királynője volt, a későbbi IV. Henrik édesanyja. 1572-ben halt meg Párizsban, nem sokkal azután, hogy megvizsgálta fia és Katalin lánya esküvőjére készített kesztyűket és egyéb kiegészítőket. Az időzítés gyanúsnak tűnt, és azonnal elindultak a suttogások: Katalin megszabadult egy politikai akadálytól.
A korszak protestáns szerzői – akik ellenségesen viszonyultak a katolikus királynéhoz – kész tényként kezelték a mérgezést. A modern toxikológia és történettudomány azonban komoly kétségeket fogalmaz meg. A 16. században ismert mérgek – elsősorban arzén, higany, illetve növényi toxinok, mint a nadragulya vagy a sisakvirág – nem működtek volna úgy, ahogyan a legenda állítja. A bőrön keresztüli felszívódás ilyen módon megbízhatatlan, nagy dózis esetén pedig a tárgy maga is árulkodóan veszélyes lett volna. Jeanne d’Albret halálát sokkal valószínűbb, hogy tuberkulózis vagy más, a korban gyakori betegség okozta.
A mítosz mégis fennmaradt, mert illeszkedett ahhoz a narratívához, amelyet sokan hinni akartak az idegen itáliai királynéról.
Reneszánsz reálpolitika és a női hatalom kérdése
Hogy Katalin királyné valóban mérgezett-e bárkit, történelmileg nem bizonyítható és valószínűleg soha nem is lesz egyértelműen eldönthető. Ami viszont kétségtelen: a róla szóló történetek kulturális ereje. Alexandre Dumas például „La Reine Margot” című regényében is megjelenítette a királynő méregszekrényét, ezzel tovább erősítve a legendát a populáris emlékezetben. A mérgezett kesztyűk és illatos halál képe azóta is vissza-visszatér regényekben, filmekben és ismeretterjesztő művekben.
A történet fennmaradása arról is árulkodik, miként gondolkodunk a női hatalomról férfiak uralta politikai térben. Katalin évtizedeken át valódi politikai befolyással bírt: vallásháborúk közepette egyensúlyozott, nemesi frakciókat kezelt, és igyekezett fiait a trónon tartani. Ehhez intelligencia, könyörtelenség és kivételes stratégiai érzék kellett. A kollektív emlékezet mégis inkább a titkos mérgekre és egzotikus praktikákra fókuszál, nem pedig azokra a nyílt politikai manőverekre és véres konfliktusokra, amelyek ténylegesen jellemezték uralmát.
A halál illata: luxus és félelem
A mérgezett parfüm narratívája egy másik, mélyebb társadalmi szorongást is tükröz. A reneszánsz Európa a fogyasztói kultúra robbanásszerű növekedését élte meg: a globális kereskedelem új termékeket hozott a kontinensre. Parfümök, kozmetikumok, egzotikus kiegészítők ígértek rangot és átalakulást, miközben valódi kockázatokat is hordoztak. Egyes szépségszerek valóban tartalmaztak mérgező anyagokat, például ólmot vagy higanyt. Az ajándékba kapott, intim használatú tárgyak így a bizalom és a fenyegetés határán egyensúlyoztak: szépség és halál különös kettősségében. Medici Katalin tökéletes figurává vált e kollektív félelmek megtestesítésére, függetlenül attól, hogy valaha is kevert-e mérget a parfümbe. A legenda talán többet mond el a korról és az utókorról, mint magáról a királynéról.