Vannak filmek, amelyek látszólag boldog véget érnek, mégis marad utánuk egy nehezen megfogható, nyugtalanító érzés. Három olyan alkotás következik, amelynek a csavarja nem hangos, hanem lassan, utólag ér célba.
Vannak filmek, amelyek nem azért maradnak bennünk, mert sokkoló fordulatot csapnak az arcunkba, hanem azért, mert halkan, alig észrevehetően csúsznak be a bőrünk alá. Nézzük őket, feloldódunk bennük, majd amikor jön a stáblista, még nem tudjuk megfogalmazni, miért marad velünk egy kellemetlen, nehezen megfogható érzés. Mintha minden rendben lenne, és mégsem stimmel valami. Ez az a fajta csavar, amit nem ordítanak bele a néző arcába. Csak megérzed. Később, órákkal vagy napokkal a film után. Az alábbi öt film pont ilyen.
1. Forrest Gump – a boldogság árnyéka, amit csak később veszel észre
Elsőre szívmelengető történet: egy őszinte, tiszta lélek átutazik Amerika történelmén, túlél, szeret, győz. A film befejezése pedig békésnek hat: Forrest és a fia egymásra talál, a ház tele van fénnyel, reménnyel. Csakhogy ott a csöndes felismerés. Jenny története tele traumával, betegséggel, véggel. A kisfiú jövője bizonytalan. A happy end valójában csak átmenet, törékeny, ideiglenes. A film nem mondja ki, de tudod: ez az öröm nem örök. És pont ettől nyugtalanító.
2. Ál/Arc – amikor a rend helyreáll, de a lélek már sosem ugyanaz
A felszínen ez egy látványos akcióthriller. Arcot cserélnek, üldözik egymást, végül győz a jó, a család újra együtt. A film látszólag visszaad mindent, amit elvett. Mégis ott bujkál valami. Egy ember nem lép át úgy a traumán, hogy minden ugyanolyan lesz, mint előtte. Milyen élet az, ahol a saját arcodhoz is hozzá kellett szoknod? Hol kezdődik újra az ember önazonossága? A film ezt nem fejti ki, csak a nézőre bízza. És talán ez a legnyugtalanítóbb csavar: a történet véget ér, de a következmények nem.
3. L’ecsó – a nagy álom, amelynek szavatossága van
A felszínen kedves mese: egy patkány séf lesz, és bebizonyítja, hogy tehetség nem fajfüggő. Tiszta öröm, kreativitás, győzelem. Szinte felemelő. Aztán rájössz: Remy élettartama rövid, az étterem, amit nagy nehezen felépít, valószínűleg nem él vele sokáig együtt. A film finoman elrejti, de a mese mögött ott a mulandóság. A siker pillanat, nem állapot. És ettől egyszerre szép és fájdalmas.
Minden ilyen filmben van egy közös pont: a csavar nem sokkol, hanem lassan épül. Nem is biztos, hogy azonnal felfogod. Újra kell nézni bennük egy arckifejezést, egy kimondatlan mondatot, egy lezáratlan tekintetet. A filmek akkor érnek célba, amikor a néző már sétál, mosogat, dolgozik, és egyszer csak beüt a felismerés. Megkésve, sunyin, bőr alá csúszva. A nyugtalanító érzés nem a vásznon történik, hanem utána, bennünk.
Forrás és képek: YouTube