Lehet, hogy nem a nagy Ő-t keresed, hanem csak ismerős fájdalmakat élsz újra és újra? A „típus” sokszor nem tudatos választás, hanem régi sebek ismétlése – és csak akkor szabadulsz belőle, ha felismered a mintát.
Mi van, ha nem a nagy Ő-t keresed, hanem a régi sebeidet próbálod begyógyítani másvalakin keresztül?
Mindannyiunknak van egy „típusa” – vagy legalábbis ezt szoktuk mondani. A magas, a csendes, a rosszfiús. A független, a karizmatikus, a kissé távolságtartó. A kérdés csak az: ezek valóban tudatos preferenciák, vagy csak olyan kapcsolati minták, amelyek mélyen belénk égtek gyerekkorunk vagy korábbi sérüléseink során? Mert könnyen lehet, hogy amit te vonzalomnak hívsz, az valójában csak ismerős fájdalom új csomagolásban.
A bizsergés nem mindig jó jel
Sokan azzal a gondolattal lépnek bele egy új kapcsolatba, hogy „érezni akarják a szikrát”. A gond csak az, hogy a szikra gyakran nem mást jelent, mint hogy az idegrendszered felismer valami régit. Valami olyat, ami ismerős – nem feltétlenül jó, de otthonos. Mint egy régi cipő, amit már kitaposott a fájdalom.
Az a partner, aki hideg, elérhetetlen vagy kiszámíthatatlan, sokak számára pont emiatt válik ellenállhatatlanná. Nem azért, mert kompatibilisek lennének – hanem mert gyerekként is hasonló kapcsolatban éltek. Ez a minta ismétlődik újra és újra, amíg nem veszünk róla tudomást.
A „típusod” valójában egy biztonságos diszfunkció
A legfurcsább, hogy ezek a kapcsolatok elsőre izgalmasnak tűnnek. A bizonytalanság romantikája, az „el fog hagyni vagy sem?” játéka adrenalint szabadít fel, amit könnyű összekeverni szerelemmel. De az igazság az, hogy ha mindig ugyanazokat a típusú embereket vonzod be – és mindig ugyanott végződik a történet –, akkor ideje megkérdezni magadtól: ez tényleg vonzalom, vagy csak újrajátszod a múltat?
Nem a kémia dönt – hanem a mintáid
A „kémia” az, amit már ismersz. Ha a szeretet és a fájdalom kéz a kézben járt az életedben, akkor az lesz az, amihez vonzódsz. Nem azért, mert jó neked, hanem mert nem tudsz másképp szeretni – még. És ez a legnagyobb veszély: hogy a lelked újra és újra ugyanabba a zsákutcába visz, amíg meg nem tanulod felismerni a táblát.
A valódi vonzalom nem fáj
A jó hír az, hogy ez nem végzet. A minták tanultak, tehát át is írhatók. Lehet, hogy az elején furcsának tűnik valaki, aki figyel rád. Aki következetes. Aki ott van, amikor szükséged van rá – nem csak akkor, amikor neki kényelmes. De idővel rájössz: az igazi biztonság nem unalmas, hanem felszabadító.
A kérdés már nem az, hogy van-e típusod – hanem az, hogy tudod-e, miért
Ahelyett, hogy a régi sémákba kapaszkodnál, érdemes megállni egy pillanatra, és megkérdezni magadtól:
• Mit hívok én „vonzalomnak”?
• Hol tanultam meg, hogy a szerelem fájdalommal jár?
• Milyen kapcsolatban érzem magam értékesnek – és miért pont abban?
Amíg ezekre nem válaszolsz, a típusod nem más lesz, mint egy díszes doboz, amiben mindig ugyanaz a csalódás lapul. De ha mersz változtatni, újraírhatod a történetedet – olyannal, aki nem sebekre emlékeztet, hanem arra, milyen gyógyultan, szeretve élni.
Forrás: Vice / Képek: Midjourney