Vendégszerzőnk, Tamás többéves úton kísérte végig a feleségét. Együtt élték át a változókor nehézségeit, és most közelebb érzik magukat egymáshoz, mint valaha. Igaz történet – nálunk kivételesen – egy férfi tollából.
Tudtam arról, hogy van változókor, de amikor huszonhat évesen elvettem feleségül Krisztát, egy pillanatig sem foglalkoztam vele, és szerintem ő sem. Fontosabb volt, hogy szerettük egymást és persze a terveink: kertes ház, gyerekek, kutya. Miért is foglalkoztunk volna a menopauzával, ennyi erővel az én esetleges későbbi prosztataproblémáim is előkerülhettek volna! Az embert az ilyesmi nem érdekli, amíg fiatal, ha pedig idősebb és benne van, azért nem érdekli, mert örök hűséget fogadtunk jóban és rosszban is. A menopauza nem kellemes, de az örökké az azt jelenti, hogy mindig, még a változókorban is!
Változókor együtt
A menopauza szó sokáig elég homályos volt nekem. Valami női dolog, amiről nekem nem kell tudnom, vagy ha kell, majd értesítenek. Ez a bizonyos értesítés Kriszta ötvenes éveinek elején jött el. Bár próbált egyedül úrrá lenni az állapotán, láttam rajta, hogy nem stimmel valami, és valójában kérdeznem sem kellett. Tudtam, hogy ez az.
A tünetei enyhék voltak, legalábbis enyhének tűntek. Gyakran volt melege, akár úgy is, hogy én vacogtam mellette. Jöttek az éjszakai izzadások, az álmatlanság és a hangulatingadozás, amit már nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Fogalmam sem volt arról, hogy mit tehetnék, hogyan segítsek, pláne, hogy sokszor úgy éreztem, hogy a puszta jelenlétem is idegesíti. Sokszor ébredtem arra éjszaka, hogy az ágy szélén ücsörög. Kérdeztem, miben segíthetnék, de nem tudta megmondani, mert ő sem tudott segíteni magán. Utoljára a szülőszobán éreztem ilyen tehetetlennek magam. Látom, hogy szenved, hogy nem jó neki, de ha megfeszülök sem tudok tenni érte.
Mindennek ellenére nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ez egy közös ügy és valahogy segítenem kell neki. Borzasztó volt látni, ahogy az én energikus és mosolygós feleségem ennyire más és kiszámíthatatlan. Vagy egy pillanat alatt dühös lett, vagy a semmiből sírva fakadt. Tudtam, hogy a hormonok okozzák a nehézségeket, és azt is sejtettem, hogy más is van mögötte: félt, hogy megszűnik nő lenni. Abban tehát biztos voltam, hogy jeleznem kell felé, hogy a szememben semmi nem változik. Gyakrabban vettem neki virágot, mint előtte, elvittem étterembe vagy, ha volt hozzá kedve, kirándulni.
Kérdeztem és figyeltem őt. Megtanultam, hogy mikor kell kimennem a szobából, hogy mikor öleljem át, hogy mikor hozzak ventilátort vagy egy pohár vizet. Kérnie sem kellett. Tudtam. Azt akartam, hogy tudja, hogy mellette vagyok és hogy nem kell egyedül lennie az érzéseivel. Kriszta viszont nagyon erős nő, és csak a legkétségbeesettebb pillanataiban engedett betekintést a lelkébe. Akkor értettem meg, mit is jelent a változókor – legalábbis neki. Félt attól, hogy már nem az lesz, aki volt, hogy a hormonok vezérelte viselkedésével mindent elront és egyik reggel arra ébred, hogy már nem vagyok ott.
Nem mondom, hogy könnyű volt, semmilyen tekintetben. Nekem is voltak nehezebb napjaim. Nem tudtam mindig türelmes és megértő lenni. A szexben sem tudtam kiereszteni a gőzt, mert a menopauza ezt is megváltoztatta. Ritkában vágyott a szexre, mint előtte, vagy egyáltalán nem. Meg kellett tanulnunk másképp közelíteni egymáshoz. Beszéltünk róla, több időt töltöttünk el egymással, mert tudtuk, hogy a szex már nem működik úgy, hogy egymásnak ugrunk. Valójában ez pozitív hozadéka volt a változókornak. Minden egyes testrészét megtanultam, és még olyanok is örömet okoztak neki, amiről előtte nem is tudtam, egész egyszerűen azért, mert nem próbáltuk. Nem változtattunk azon, ami bevált, de a klimax rákényszerített, így új kapuk nyíltak meg előttünk!
Az az érdekes, hogy Kriszta klimaxa még a barátokkal is jobban összehozott! Persze mi, férfiak nem beszélünk erről, de egy rosszabb napomon, a havi sörözésünkön felvetettem a témát, és meglepett, hogy hányan bólogattak először szemérmesen, majd egyre jobban, saját történetekkel megspékelve.
Nem volt könnyű néhány évünk, de túl vagyunk rajta. Nemcsak próbatételként tekintek rá, hanem lehetőségként is. Lehetőségként, mert így újra beleszerethettem a feleségembe. Minden nyűgje ellenére csodálatosnak láttam és látom. Embernek, anyának és legfőképp nőnek! Örökké.