20 év házasság után kimondani, hogy „vége”, nem olyan dolog, amit egyik napról a másikra dönt el az ember. Elmesélem hogyan és miért váltam el a férjemtől.
A mi történetünk sem egyetlen veszekedés vagy hirtelen vita miatt ért véget. A válásunk csendesen, lassan és szinte észrevétlenül történt – úgy, mint amikor két ember egyszer csak nem ugyanabba az irányba néz többé.
Sokáig úgy gondoltam, a válás egyenlő a kudarccal. Azzal, hogy valamit nem sikerült jól csinálnom. Talán nem próbáltam eléggé. Talán túl sokáig tűrtem. Vagy túl hamar adtam fel. Ezek a gondolatok gyötörtek az első hetekben, amikor a ház már túl csendes volt, és minden második gondolatomban ő szerepelt – a megszokás, az emlékek, a „mi lett volna, ha…”
Elvesztegetett 20 év?!
A legnehezebb az volt, hogy 20 év után már nemcsak a házastársad veszted el, hanem egy teljes közös világot. Közös barátokat, szokásokat, ünnepeket, rutint – és mindent, amit megszoktál. Egyfajta identitásvesztés ez, hiszen addig egy “mi” voltál, most meg újra “én”-né kell válnod.
A válás után rengetegen kérdezték tőlem, hogy megbántam-e. És ez a kérdés azóta is visszhangzik bennem időről időre. De most, jó néhány hónap távlatából, azt tudom mondani: nem, nem bántam meg.
Nem azért, mert ne lett volna fájdalmas vagy ijesztő. Az volt. De azért nem bántam meg, mert ez a döntés őszinte volt. A 20 év utolsó éveiben már mindketten másfajta életre vágytunk, és bár szerettük egymást valaha, az az emberség, amiben kapcsolatunk indult, lassan eltűnt. És talán az igazi szeretet az, ha el tudod engedni a másikat – anélkül, hogy gyűlölnéd, vagy vádaskodnál.
Út magamhoz
A válás után lassan kezdtem újra felfedezni magamat. Megtanultam, hogy nem vagyok kevesebb attól, mert egy kapcsolat véget ért. Nem vagyok hibás, csak mert az élet más irányba vitt minket. És nem vagyok egyedül – csak újra tanulom, hogyan legyek jól a saját társaságomban.
Azt is megtanultam, hogy nem kell mindennek örökké tartania ahhoz, hogy értékes legyen. Húsz év sok idő. Rengeteg emléket hordozunk, és ezekért hálás vagyok. A válás nem törölte ki a közös múltat – csak lezárt egy fejezetet, amelyben már nem tudtunk együtt fejlődni.
Szóval megbántam? Nem.
De ha kérdezed, hogy fájt-e? Igen.
És hogy most jobban vagyok-e? Igen. Végre önmagam vagyok. És ez a legnagyobb ajándék, amit adhatok magamnak – 20 év után.