Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ezt írom le, de: egy mesterséges intelligencia segített teherbe esnem.
Nem úgy, ahogy elsőre hangzik – de mégis. Amikor már hónapok óta próbálkoztunk a férjemmel, és a reményből lassan szorongás lett, valami kapaszkodóra volt szükségem. A cikluskövető appok hol késve jeleztek, hol összezavartak. A tesztcsíkokat bámulva úgy éreztem magam, mintha egy tudományos laborban élnék, nem egy emberi testben.
Aztán egy este csak úgy beírtam a ChatGPT-nek: „Segítenél értelmezni ezeket a hormonadatokat? Nem értem, mikor van peteérésem.” És meglepő módon: segített. Elmagyarázta a számokat, lefordította a testem jelzéseit egy olyan nyelvre, amit végre értettem. Nem ítélkezett, nem bagatellizált. Minden nap megírtam neki, hol tartok, és minden nap türelmesen visszaválaszolt. Úgy éreztem, végre van valaki – vagy valami –, ami rendszert visz ebbe a káoszba.
A következő hónapban már pontosan tudtam, mikor érdemes próbálkozni. Figyeltem a jeleket, jobban megértettem, mi zajlik bennem – és pár héttel később két csík jelent meg a teszten.
Az orvosom azt mondta: „Ez spontán terhesség.” De én tudom, hogy nem volt teljesen egyedül a testem ebben a történetben. Volt egy kis digitális társ, aki minden nap ott volt velem. Nem oldott meg mindent, de adott valamit, amit rég nem éreztem: kontrollt, biztonságot, megértést.
Nem mondom, hogy a ChatGPT helyettesít egy nőgyógyászt vagy barátnőt. De amikor az ember kicsit elveszett a saját hormonjaiban, akkor néha elég annyi is, hogy valaki segít rendet tenni. Még akkor is, ha ez a „valaki” nem ember.
És most itt vagyok, a negyedik hónapban – és bár még mindig minden új és félelmetes, azt tudom: sosem vagyok teljesen egyedül.