A karácsony az idillről szól. A tökéletes családról, a pihenésről, az ünnepről. Én viszont egészen másként állok hozzá: szorongok és rettegek. Méghogy gondtalan karácsony!
Úgy szeretem a karácsonyt! Vagyis úgy szeretném…csakhogy ott az a bizonyos feltételes mód. Merthogy a karácsony az én olvasatomban nem a szeretet, hanem ,,az illik ünnepe”. Merthogy mindent azért csinálunk, mert illik. Jó, majdnem mindent. Bár sokaknak a karácsony is kényszer, nálunk nem ez a helyzet. Szeretünk készülni, ajándékozni, meglepni a gyerekeket és persze egymást is a férjemmel. Valóban tud idilli lenni, amikor látjuk, hogy a srácok önfeledten játszanak az új játékaikkal. Csakhogy a szenteste eltelik, és jönnek a megpróbáltatások: a család.
Karácsony, az illik ünnepe
A karácsony egy kicsit olyan, mint az esküvő. Illik meghívni a távolabbi családtagokat is. Ha akarom, ha nem, egyszerűen illik, sőt, szabályosan kell, merthogy sértődés van, ha elmarad az éves találkozó. Ahelyett tehát, hogy a családommal lennék, urambocsá pihennék, takarítom a házat, és főzöm a fejedelmi karácsonyi ebédet. Merthogy egy vendégség ezzel jár, különösen ha a távolabbi rokonság is beállít karácsonykor. Méricskélnek, végighúzzák az ujjukat a szekrény tetején, rosszabb esetben bele is néznek a szekrénybe – nem nálunk, de hallottam ilyet. Nevetséges, hogy még nincs karácsony, mégis már most azzal vagyok elfoglalva, hogy túl akarok lenni az összes vendégségen, ami két körből áll, merthogy a férjem családját is vendégül látjuk. És megint csak miért? Mert illik, mert kell, különben sértődés van, amit ugyebár szeretnénk elkerülni, mert… miért is? Mert illik kedvesnek lenni akkor is, ha a fenébe kívánjuk az egészet.
Persze tudom, hogy évente csupán egy alkalom, mégis a hátam közepére kívánom az egészet, mert ebből az egészből egy marad ki: az, hogy nekem mi a jó, és hogy nekem jó-e ez az egész.
Pont karácsonykor legyek önző?
Egyáltalán nem lenne keresztényi, ha azt mondanám, hogy menjen mindenki a francba, és hagyjon békén, legalább ilyenkor! Nem mintha gyakorló keresztény lennék, mégis úgy érzem, hogy olyan szabályt szegnék meg ezzel, amit egyszerűen nem lehet. Vannak határok, amiket nem léphetek át! Viszont ahogy telnek az évek, egyre jobban előtérbe kerülök én és az én igényeim. Hogy pihenni akarok, hogy semmittenni akarok, hogy olvasnék, hogy filmet néznék, és egy kicsit élvezném az életet pizsamában, feladatok és stressz nélkül.
Mert ez az egész vendégeskedés felesleges stressz, és plusz lapáttal tesz az év végi fáradalmakra. A vendégség után azon kapom magam, hogy két nap, és szilveszter, ami jó esetben nem nálunk van, a buli mégis kötelező. Másnap kipihenjük az újévet, másodikán pedig kezdődik minden elölről úgy, hogy semmit nem sikerült pihenni.
Valójában biztosan az én hibám is, hogy minden egyes évben behódolok a család és a rokonok akaratának. Jövőre azt kívánom magamnak, hogy tudjak a legfontosabb lenni magamnak, és éppen ezért tudjak nemet mondani. Mi történhet? Legrosszabb esetben soha többet nem kell karácsonyi ebédeket szerveznem!
Nyitókép forrása: Getty Images