Harkányi Endrét megműtötték.
Harkányi Endre bár már nem játszik, aktív életet él. Így eshetett meg, hogy otthonában elesett. Mint a Story írja, jelenleg egy rehabilitációs intézetben kap új erőre:
Elestem otthon. Színpadra illő jelenet volt. Négykézláb kúsztam oda a telefonhoz. Az életösztön még mindig jól működik bennem. Van egy baráti házaspár a házban, ahol lakom. Üzletük van alattam. Nagyon szeretnek. Figyelnek rám. Ellátnak minden jóval. Őket hívtam most is. Segítettek a bajban. Mellettem állnak. Ha internetproblémám van, azt is kiküszöbölik. Nekik köszönhetően biztonságban érzem magam.
Így van most Harkányi Endre
Mint kiderült, a szőnyegen fekve még nem tudta, mekkora a baj, ám nem lepte meg, hiszen mint mondta, ,,az öregemberek betegsége ez”. A műtét után igencsak fájt a sebe, ám már gyógyul, és a színész immáron a járásra is újra képes, némi segítséggel. Jelenleg kapcsokkal tartják egyben az érintett testrészt, amiket idővel el fognak távolítani.
Helyzete ellenére Mézga Géza hangja jókedvű:
Ügyesen felépülök, ez a lényeg! Ha másképpen nézném a dolgokat, meg is halhattam volna. Nincs más választásom, csak a jókedv. Az ápolónők is szarvasagancs-illusztrációval a fejükön jönnek-mennek a termekben. Mégiscsak színház az egész világ!