Dupla négyes kerül a ma 44 éves Tisza Kata tortájára.
A név kötelez, hiszen Tisza Kata az 1875 és 1890 között magyar miniszterelnökként tevékenykedő, a Szabadelvű Párt vezető politikusának, Tisza Kálmánnak az ükunokája.
Mintha genetikailag kódolva lenne, hogy a ma 44. születésnapját ünneplő írónő is maradandót alkosson.
Tisza Kata, a dolgozó nő
A marosvásárhelyi, Tisza Katalin Erzsébetként született író, újságíró nyelvtanári diplomával rendelkezik, de csak kis időt töltött nyelvtanárként, mert újságíróként próbálta ki magát és írásai megjelentek a Nők Lapjában, a Pesti Estben, a Magyar Hírlapban, a Joyban is.
Az írói tevékenység mégsem ekkor fertőzte meg igazán. Egy támadást kellett megélnie, és az ezt követő kórházi tartózkodás ideje alatt kezdett bele első könyvének megírásába. Ez volt a Pesti kínálat, amely olyan sikert aratott, hogy nem volt megállás.
Arcára és nevére emlékezhetünk az Alexandra Pódium műsorból is.
Később interkulturális pszichológia szakon szerzett mesterdiplomát és coachként is tevékenykedik.
2008-ban férjhez ment és ma már kétgyermekes édesanya.