Zenei karrierbe kezdett a Vígszínház színésze. Erről faggattuk ki rövid beszélgetésünkben.
Wunderlich József neve egyre nagyobb közönség számára lehet ismerős, hiszen a Vígszínház fiatal színésze, A Pál utcai fiúk népszerű darabjában Bokát, A nagy Gatsbyben pedig a címszereplőt alakítja. A Vígszínházhoz 2015-ben csatlakozott, 2016-ban Junior Prima Díjjal tüntették ki és elnyerte a Ruttkai Éva-emlékdíjat is, 2017-ben Soós Imre-díjat kapott.
2020-ban megjelent első önálló lemeze, a SKIZó, melyen 14 dalon keresztül 14 különböző lelkiállapotát mutatja be. A számokat nem csak stílusban, hanem a témákat illetően is a sokszínűség jellemzi, a szerelem, önmagunk
megtalálása, az apaság, a halál, vagy a káoszban való rend megtalálásának kérdése is felbukkan a számokban.
Sorra érkeznek az új dalok, mi volt az, ami miatt a zene útján is szerettél volna kommunikálni a közönségeddel?
Kis korom óta anyanyelvem a zene, 2-3 évesen már egyszerű kis dalokat játszottam anyukám nagyzongoráján, zeneóvodába jártam, apukám sokszor hegedült, furulyázott, énekelt, szájharmonikázott nekünk, mind az öt testvérem játszott valamilyen hangszeren, én hegedűművésznek készültem, szóval nekem a zenei létezés a legtermészetesebb közeg, amiben minden körülmények között fel tudok oldódni. Jelenleg az izgat leginkább, hogy megtaláljam azt a saját zenei nyelvezetet, ami sok zenehallgatónak mélyebb élményt tud nyújtani, mint a megszokott, mainstream popzenék.
A színház után azért fura érzés lehet, hogy vissza tudod hallgatni magad. Szereted a saját művészetedet ellenőrizni, meghallgatni, vagy azok közé tartozol, akik sosem nézik vagy hallják vissza magukat?
A szembesülés a művészi fejlődés egyik legfontosabb állomása, feltéve, hogy az ember egészséges önkritikát tud gyakorolni. Elsőre általában komoly késztetést érzek, hogy utáljam magam, ha valamit visszanézek vagy visszahallgatok, de ezen túl kell lépni. Praktikusan arra kell koncentrálni, hogy mi az, ami nem jó, ami nem működik, és hogy hogyan lehetne jobb. Nem álmodozni kell, hanem folyamatosan tenni érte, küzdeni, hogy jobb legyen.
Milyen érzelmeket igyekeztél megmutatni a dalaidban?
Próbálok elszakadni az erősen divatos, elsőkörös sémáktól, a fekete-fehér látásmódtól. Igyekszem megmutatni az érem mindkét oldalát. Például a legteljesebb szerelemben is ott van a fájdalom, a legvégső összeomlásban is ott van a remény, a legnagyobb áldozatokban is ott van az öröm.
A kollégáid hogyan fogadták a zenei munkásságodat?
Meglepően aktívan követik, hogy mi történik a dalaimmal, zenéimmel, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, elég, ha csak arra gondolok, hogy színházi mestereim, Presser Gábor és Dés László nagy odaadással és szeretettel támogatják zenei útkeresésemet.
Az új lemezedről azt mondtad, szétesett a világ, így próbálod meg összerakni. Összeraktad?
A kép, amit kerestem, majdnem minden ponton összeállt, de újabb hézagokat és repedéseket találtam, úgyhogy készül a második lemez is.
A lemezről melyik dal volt az, amelyiktől a leginkább féltél, hogy megmutasd a világnak?
Talán a Belisztezve című dal, amiben a legmeztelenebbnek érzem magam. Ezt a szintű halálkeresést vagy halálvágyat nem volt könnyű formába önteni, mert közben újra és újra hatalmába kerített, miközben kerestem a megfelelő formát. Arra törekedtem, hogy érzékletes legyen, sugározzon valamit erősen, de ne legyen agresszív. Szeretném rábízni a hallgatóra, hogy felszáll-e az érzelmi hullámvasútra. Nem akarom rálökni.
Elbúcsúztál 14 lélekállapottól, megérkeztek azóta az újak?
Leginkább hiányérzeteim jelentek meg azóta. Továbbra is az foglalkoztat, hogy hogyan működhetne jobban a világunk, hogyan lehetne emberibb az ember. Talán a már említett szembesülés lehet ennek a kulcsa. Sokszor azt érzem, nem mernek az emberek szembesülni a hibáikkal, tévedéseikkel, így aztán el se tudnak indulni a fejlődés útján.
Még korábban mondtad, hogy Presser Gábor véleményezte a lemezedet. A színészi munkáidat kivel szoktad véleményeztetni?
Ez egy ingoványos terület… Van pár kolléga, akinek a véleménye erősen hat rám, de véleményeztetni nem szoktam, jobban szeretem a spontán helyzeteket. Amikor egy kolléga például megjegyez egy konkrét részt, hogy az ott nem működött, vagy jól működött, akkor el tudunk kezdeni róla beszélgetni, elindul egy párbeszéd, ami a kritikánál a legfontosabb.
Mennyire számítanak a külső vélemények egyáltalán?
Abszolút számítanak. Nem kell a kritikákba belehalni. Fontos tudomásul venni, hogy sokféle a befogadó közeg, és elengedhetetlen a szakmai párbeszéd. Nyitottnak kell lenni, és a kényszeres megfelelést el kell engedni. Úgysem fog mindenkinek tetszeni soha. Megosztónak lenni pedig nagyon izgalmas szerepkör.
Elégedett vagy magaddal, vagy állandóan szeretnél fejlődni?
Akkor vagyok elégedett, ha főzök egy finom húslevest, ami ízlik a kislányomnak is, a feleségemnek is, nekem is, és mindenkinek, aki még eszik belőle. De fejlődni mindig lehet, és kell is. Ha nem akarnék fejlődni, már rég abbahagytam volna ezt az egészet.