Tarts ki, ne add fel, meg tudod csinálni, küzdj tovább! Mindenhonnan ez folyik manapság, pedig az állatvilágban rajtunk kívül minden faj hamarabb választja a feladást, mint túlélési stratégiát.
Életünk során a legtöbb szituációban érték, ha kitartóak vagyunk, ha nem szerepel a szótárunkban a feladás, megfutamodás fogalma, ha mindenáron végigvisszük, amit akarunk. A BigThink cikke azonban rávilágít arra, hogy nem kellene olyan negatívan viszonyulnunk a feladáshoz. Az idegtudomány egy gyorsan fejlődő ágazata a feladás mögötti döntéshozatali folyamatot kutatja. Az állatok és az emberek viselkedését jellemzően az vezérli, hogy tetteikkel elősegítsék túlélésüket, emiatt hajlamosak felhagyni a felesleges, céltalan vagy az életükre veszélyt jelentő cselekedetekkel. De mi nem mindig teszünk így.
Feladás = kudarc?
A stratégiai okok vezérelte feladás bizonyos körülmények között fontos túlélési technikának is tekinthető, nem pedig erkölcsi kudarcnak. Aki nem a teljesítménye alapján jegyezte meg Simone Biles négyszeres olimpiai bajnok tornásznő nevét, de aki nem, annak bizonyára amiatt ismerős, amit csak kevesen mernek a sportvilágban: feladta. A 2021-es tokiói olimpia kellős közepén ugyanis bejelentette, hogy felfüggeszti szereplését az ötkarikás játékokon, mert mentális egészsége megsínylette az egész felhajtást. „Büszke vagyok arra, hogy rávilágítottam a mentális egészség kérdésére. Ez olyan dolog, amin az emberek gyakran mennek keresztül és hajlamosak a szőnyeg alá söpörni.”- nyilatkozta akkor, és a lelki jóllét kérdése mellett bizonyára sokakat elgondolkoztatott azon is, hogy nem is „ciki” feladni?
„A kitartásnak biológiai értelemben csak akkor van értelme, ha működik” – mondja a chicagói egyetem professor emeritusa, Jerry Coyne, aki generációjának egyik legjobb evolúciós biológusa. A BigThink.com azért kereste fel a szaktekintélyt, hogy közelebb kerüljenek a megoldáshoz: ha az állatok nap, mint nap választják a feladást, az emberek miért nem?
Coyne rámutat arra, hogy a vadonban a kitartásnak nincs különösebb jelentősége. Az állatok azért teszik, amit tesznek, mert ezzel előremozdítják feladatukat: elég hosszú ideig fennmaradni a szaporodáshoz, biztosítva genetikai anyaguk továbbörökítését. Végső soron az emberek is állatok, és a sok, általunk teremtett csodás szerkezet és találmány mellett alapvető ösztöneink minket is egy dolog felé terelnek: hogy életben maradjunk és szaporodjunk. Az alapfeltevés egyszerű: a túlélés legjobb eszköze, ha megszabadulunk attól, ami nem segíti azt, és igyekszünk a lehető legkevesebb erőforrást arra pazarolni, ami nem hoz eredményt. Mégis, az emberi viselkedésben valami gyakran az útjába áll annak, hogy feladjuk, és nagy rejtély, hogy ha tudjuk, hogy ez a jó döntés, miért lépünk le mégis olyan ritkán?
A pintyek értik, értsük meg mi is
Nézzük meg a Galápagos-szigeteken élő pintyeket, melyek egyébként a fiatal Charles Darwin képzeletét annyira megragadták, hogy később előállt a természetes kiválasztódás elméletével. A szóban forgó pintyek tápláléka főként magvakból áll, melyek egy része egy tüskés gyomnövényben található meg. A madarak csőrük segítségével törik fel a növény éles hüvelyét, és emiatt sokszor igen nehéz dolguk van. Ahogy Jonathan Weiner kifejti Pulitzer-díjas könyvében, a The Beak of the Finch-ben: a kitartó pinty halálra ítélt pinty. „Nehéz időkben az életük múlik azon, hogy milyen hatékonyan tudnak táplálékot keresni, arra törekednek, hogy a legkevesebb energiát fektessék be a keresésbe, hogy cserébe a legtöbb energiát nyerjék vissza.” Azok a pintyek, amelyek tudják, mikor kell feladniuk és másik növénnyel próbálkozniuk, nagyobb eséllyel rendelkeznek az életben maradáshoz, mert nem fárasztják le magukat feleslegesen. Weiner szerint egyes madarak akár hat percig is küszködhetnek egy mag kiszabadításával, ami túl sok idő, és a legtöbb esetben fel is fogják adni.
A pinty ismeri a dörgést: ha először nem sikerül, hagyd abba. A küzdelem a természet arra való utalása, hogy jobb az ígéretesebb étkezési lehetőségek felé haladni. Ha az életben maradás a cél, akkor a gyors megtérülés nélküli feladatot a legjobb elhagyni. Az emberekkel ellentétben a többi teremtményt nem terheli valamiféle elvont elképzelés a kitartás előnyeiről. Amikor egy viselkedés nem viszi őket sehova – vagy ha veszélyesnek bizonyul további létezésükre –, abbahagyják.
Természetesen óvatosan vonjunk párhuzamot az állatvilág és a sajátunk között, és ne tulajdonítsunk túl sok emberi tulajdonságot olyan állatoknak, amelyek gondolatai és érzelmei végül is ismeretlenek számunkra. Ahogy Merlin Sheldrake biológus, gombaszakértő írja: „Az uralkodó tudományos nézet szerint tévedés azt képzelni, hogy a legtöbb nem emberi interakcióban bármi szándékos van.” Az emberek az egyedüli lények, akik ha feladnak valamit, utána sokáig őrlődnek rajta, önostorozó posztokat írnak a közösségi médiába, kétségeikről beszámolnak barátaiknak egy-egy sör mellett, szégyellik és ostorozzák magukat. Ha legközelebb ilyen döntéshelyzetbe kerülünk, és végső megoldásként fel kell adnunk valamit, legalább gondoljunk a pintyekre, akik nem siránkoznak azon, ha nem szerezték meg a magot, hanem keresnek egy másikat.
Borítókép: Tatyana Larina / iStock / Getty Images Plus