Barion Pixel Luther: A lemenő nap – ezért érdemes a sorozat után megnézni a filmet is Idris Elba főszereplésével – Coloré

Luther: A lemenő nap – ezért érdemes a sorozat után megnézni a filmet is Idris Elba főszereplésével

2023. 10. 21.

A BBC sikersorozata, a Luther 5 évad után véget ért, majd 4 évvel később visszatért film formájában a Netflixen.

Idris Elba ismertségét a Drót című széria hozta el, majd a filmek mellett a Luther főszereplőjének megformálása juttatta csúcsra a sztárt, aki még a világ legszebb pasija címet is elnyerte a People magazin megmérettetésén.

John Luther egy olyan nyomozó, aki megszállottan ki akarja deríteni az igazságot, és ha kell, nem válogat az eszközökben. A sorozat sikere után nem csoda, hogy a rajongók kikövetelték a filmet, aminek két órás játékideje szinte beillik egy hatodik évadnak.

Luther
Forrás: Netflix

Aki nem ismeri a sorozatot, nem érdemes egyből a filmmel indítania, előbb ismerje meg a kezdeteket. A Luther: A lemenő nap bepillantást ad abba is, milyen lenne, ha tényleg Elba kapná a 007-es szerepét. A börtönben induló cselekmény komoly akciót mutat be, ami nem szűkölködik erős kaszkadőr jelenetekben, így, aki kedveli a műfajt és a előzménysorozatot, annak már a film indítása remek csemege lesz.

A karakter a börtönből szabadulva ismét őrült nyomozásba kezd, ráadásul párhuzamosan egykori munkatársaival, ám közben ő is célponttá és üldözötté válik. A sztoriból nagyjából kirajzolódik, hogy Luther öt évet ülhetett börtönben, és mikor ismét kint van, már Odette Raine a vezető nyomozó. Így Idris Elba mellett megcsodálhatjuk Cynthia Erivo zseniális színészi munkáját is.

Luther
Forrás: Netflix

A kritikusok szerint vannak sajnos gyenge pontjai is a filmnek, túl sokat akart fogni, és mivel nincs egy évadnyi idő a kidolgozottságra, több helyen sekélyes marad, a cselekmény csak félig bontakozik ki.

A fő ellenség David Robey (Andy Serkis), akinek hackerhálózata képes behatolni az internetre csatlakoztatott eszközök bármelyikén, bárki otthonában. Ez a szál igazán előre mutató és mai, de a filmnek nem volt ideje teljes mértékben feltárni.

A film története nyitva hagyja az ajtót a folytatásra, a kérdés csak az, milyen formában kellene azt megtenni. A filmes költségvetés lehetővé tette a látványosabb jeleneteket és a helyszínek sokrétűségét is, a játékidő így viszont a cselekményt kurtította meg.

Borítókép forrása: Netflix