Bemutatta az Örkény Színház a legújabb nagyszínpadi bemutatóját a Lidércek, Shaxpeare, Delírium című produkcióját. A darabot Bodó Viktor rendezte, részben William Shakespeare Szentivánéji álom című drámája, illetve részben pedig a társulat improvizációi nyomán az átiratot Závada Péter készítette.
Bodó Viktor korábban már több darabot is rendezett az Örkény Színházban, a Kertész utcai Shaxpeare-mosó óriási sikerrel fut, a 33 álom azonban viszonylag gyorsan lekerült a színház repertoárjáról. A Lidércek, Shaxpeare, Delírium pedig valahol a két előadás szerelemgyereke lett.
Miről szól a Lidércek, Shaxpeare, Delírium?
A történet egy magyarországi rehabilitációs központban zajlik, ahol függőségben szenvedő betegek próbálnak gyógyulni. Ide érkezik meg egy új beteg Ferenc (Jéger Zsombor) egy viharos éjszaka után, ami brutális beázást okozott az otthonban. A rehab vezetője, Walter White (a Breaking Bad vagy magyarul Totál szívás sorozat főszereplője), vagyis bocsánat… Zoltán (Polgár Csaba) és az adminisztrátora, Gyöngyi (Zsigmond Emőke), amint észreveszik a beázást a fenntartóhoz fordulnak, hogy adjanak pénzt a felújításra (és Zoltán gyermekének iskolai tandíjára…), mert hát a korábban támogatást elsikkasztották, mármint elfogyott, természetesen. A helyzetet pedig tovább bonyolítja Mr. White droglaborja a padláson, ami a betegektől elkobzott anyagokon alapszik, és ami miatt kitudja milyen kábítószerekből álló keverek csöpög a plafonról, szépen sorban elérve, hogy minden egyes beteg és dolgozó beálljon. Persze, minél több embert ér el a kotyvalék, annál betegebb, lidércnyomásszerűbb lesz az előadás.
Az előadás nem tetszett, mert…
Őszintén megmondom szerintem még soha nem jöttem ki úgy előadásról, hogy nem tudtam eldönteni, hogy alapvetően tetszett-e a darab vagy sem. Azonban a Lidércek, Shaxpeare, Delíriummal pontosan ez történt, még most sem vagyok teljes biztos benne, hogy hogyan érzek, ahogy ezt a kritikát írom.
Két nagyon fontos dolgot boncolgat az előadás, ami számomra nem működött. Az egyik a függőség ábrázolása, ami ugye a fő témája az előadásnak. Az előadás abszolút a sztereotip drogos figurákra épít, ilyen a művész/sztár vonal, van itt minden színész, zenész, influenszer, illetve a rossz családi környezetből érkező betegek, valamint akad még egy fura fazon, aki a távol-keleten mindentől beállt, még a nyílméregbékától is. Szerintem 2023-ban ezt a fajta ábrázolásmódot már régen meghaladta nem egy nagyon jó előadás, film, könyv meg pláne. (Plusz pont a Nikki Sixx önéletrajzi utalásokért, legalább valós sztorik hangzottak el, de akkor is… ). Örültem volna, ha az előadás mélyebben belemegy, ha már ilyen komoly alaptémát választott, a mentális betegségek és a drog kapcsolatába, illetve a függőség öröklődésébe. Pozitívum, hogy a kábítószeren kívül volt itt alkoholista és játékfüggő is. Azonban végül igazából arra fut ki az egész, hogy a drogos téma csak azért kellett, hogy megmagyarázzuk az őrült jeleneteket.
A darab másik nagy problémája pedig a női karakterek ábrázolása. Sajnos, a férfi rendezőkkel még mindig nagyon gyakran megesik, hogy a női karaktereiket úgy prezentálják, hogy a férfiak körül forognak. Az előadásban négy nő van, kettő összeveszik a pasikon (egy mérhetetlenül hosszú és kínos jelenetben), egy vágyódik egy férfi iránt, egy pedig szabadulna egy férfitől, szóval minden női karakter motivációja a férfiak. Oké, a Szentivánéji álom lényege is kb. ez a nők részéről, de William Shakespeare az 1500-as években élt, Bodó pedig a XXI. században.
Az előadás tetszett, mert…
Bár alapvetően kétélű fegyver a rengeteg popkulturális, színházi és közéleti utalás, Bodó ezekkel eléggé jól játszik még úgyis, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy többet be se tudtam azonosítani. Sok-sok zenei betét is belefért (a Fame Hadd legyek művész című dala napok óta nem megy ki a fejemből…). Eleinte tartottam tőle, hogy a musical műfaj gúnyolása lesz a cél, de a végére már inkább úgy éreztem, hogy nincs erről szó. Bár lehet csak én szeretném ezt látni, hogy a szakma két fele elismeri egymást, egyre inkább úgy tűnik, hogy haladunk efelé, szóval reméljük, a legjobbakat.
Még mindig zseniálisan tehetséges a társulat. Hámori Gabriellának elképesztő minden pillanata a színpadon (igaz, nemcsak ebben a darabban), komolyabban azonban nem akarom részletezni a játékát mert azzal a végét le kellene lőnöm a Lidércek, Shaxpeare, Delíriumnak, azt pedig nem szeretném.
Illetve nemrég csatlakozott a színházhoz Hajduk Károly, akivel óriásit nyert a társulat. Ő is erőteljes alakítás nyújt, de igazából mindenkiről elmondható, hogy mindent megtesznek azért, hogy a néző jól szórakozzon.
A darabban van minden, humor, dráma, borzalom, ezek egészen jól van vannak adagolva. Azonban, akinek problémái vannak a villogó fényekkel, a káromkodással és a meztelenkedéssel, annak nem fog tetszeni az előadás, ugyanis a Lidércek, Shaxpeare, Delírium bővelkedik mindegyikben.
Reméljük, hogy a Shaxpeare-mosó útjára lép, és hatalmas siker lesz, de ezt majd az idő és a közönség dönti el.
Borítókép fotó: Horváth Judit
