A Z generáció kérdez és lázad, az alfa alkalmazkodik és épít – de vajon mi következik ebből? Egyre látványosabb a generációk közötti különbség, és talán most először nem az idősek formálják a jövőt, hanem a fiatalok kérdései és reflexiói. A kérdés már nem az, milyen lesz a világ – hanem hogy felismerjük-e benne magunkat.
A világ minden generációváltással alakul. Ám a mostani korszakváltás talán mélyebb és radikálisabb, mint bármikor korábban. A Z generáció – akik valahol az ezredforduló környékén születtek, és most a húszas éveikben járnak – már nemcsak a társadalom résztvevői, hanem alakítói. Ők azok, akik megkérdőjelezik a hagyományokat, újradefiniálják a munkáról, párkapcsolatokról, önazonosságról alkotott képeinket. De jön mögöttük egy új generáció, az alfák, akik már nem kérdeznek – ők már egy új világba születnek bele, és természetesnek veszik, amit a Z még csak próbál feldolgozni.
A Z generáció egyik legfontosabb jellemzője a tudatosság. Ők már nem kérnek abból a tempóból, ami kiégette a szüleiket. Nem akarnak napi 12 órát dolgozni egy irodában, miközben a mentális egészségük romokban hever. Sokszor hallani róluk, hogy „lusták” vagy „nem elég kitartóak” – szerintem ez nem lustaság, hanem más értékrend. Ők egyszerűen nem hisznek abban, hogy az élet célja a túlélés és a halmozás. Inkább keresik az egyensúlyt, a célt, az önazonosságot. És ezért hajlandóak lemondani biztonságról, fizetésről, státuszról is.
Ugyanakkor ott van az alfa generáció – a 2013 után született gyerekek –, akik már tablettel a kezükben tanulnak írni, és mesterséges intelligencia segíti őket a házi feladatban. Számukra a technológia nem eszköz, hanem környezet. Nem kérdés, hogy mi a digitális, mi az offline – számukra ez a kettő egybeolvad. És ez hosszú távon teljesen máshogyan formálja az identitásukat, mint a Z generációét.
Szerintem a legnagyobb különbség köztük az, hogy a Z generáció még „emlékszik”. Még ismeri az internet előtti világot – ha nem is tapasztalatból, de a szülei elbeszéléseiből, régi képekből, lassabb, fizikailag jelenlévő élményekből. Az alfák viszont már egy olyan világban nőnek fel, ahol az emberi kapcsolat nem feltétlenül egy szoba négy falán belül történik, ahol az AI nem kérdés, hanem adottság, ahol a jelenlét sokszor csak profilkép és adatfolyam.
Nem feltétlenül hiszem, hogy ez rosszabb világ lesz. Lehet, hogy hatékonyabb, gyorsabb, célorientáltabb – de biztosan más. És a kérdés az, hogy mi, akik még ismerjük a régi világot, képesek leszünk-e átadni belőle valamit, ami értékes. Nem a nosztalgiát, nem a múlt idealizálását, hanem azokat az emberi minőségeket, amik nem frissülnek verziónként.
A Z generáció kérdezni tanít. Az alfák majd programozni fognak. De talán pont a kettő között van az a vékony mezsgye, ahol még van hely a valóságos beszélgetéseknek, figyelemnek és kapcsolódásnak. Nekünk pedig nem az a dolgunk, hogy ítélkezzünk, hanem hogy figyeljünk – és tanuljunk tőlük.