A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
„Imádjuk, de nagyon nehéz vele együtt dolgozni” – kezdte Matyi, Alexre utalva. Elmondása szerint az énekes-producer mindig mélyebb rétegeket keres a zenében, és nem fél beleszólni a koncepcióba sem, ha valami nem stimmel. Hozzátettéve, hogy az Alex-szel közös munka egy nagyon jó barátságot hozott.
Konkrét példaként a Lidokain demóverzióját hozták fel: az eredeti szöveg szerint Gaben verzéje egy negyvenes éveiben járó nőről szólt, aki elrontotta az életét – és ez a komor hangulat az egész dal végkicsengését meghatározta volna. „Mikor így meghallgattad a dalt, akkor leraktad a fülhallgatót, hogy: fuh, mellbevágott” – fogalmazott Matyi.
Alex viszont rögtön kiszúrta, hogy ez így nem fog működni. Szerinte a dal slágerpotenciálját teljesen lenullázta volna a negatív üzenet. És nem csak zeneileg volt problémás: úgy érezte, férfi előadóként egy ilyen ítélkező hangvétel egyszerűen nem vállalható.
A megoldás? „Átalakítottuk úgy a verzét, hogy egy vagány negyvenes nő lett belőle” – mesélték. Így végül megszületett az a verzió, amit ma már több millióan hallgatnak.
Hogy valaha hallhatjuk-e az eredeti, sötétebb demót? Ezt a srácok csak sejtelmesen lebegtették meg, de az biztos: a végeredmény bejött mindenkinek.
A teljes beszélgetésben még több kulisszatitok is elhangzik, amit máshol nem valószínű, hogy hallhatsz – érdemes visszahallgatni a Park FM adását.
További műsorok, kulisszatitkok: parkfm.hu
Részlet az interjúból: https://www.facebook.com/reel/1091429622854948