A Disney+ új dokumentumsorozata, az „Ördög a családban: Ruby Franke bukása” megrázó és felkavaró módon mutatja be, mi történik akkor, amikor a közösségi média színpadán felépített idill valójában egy lelki és fizikai bántalmazással teli játszma terepe.
Ez nem csupán egy bűnügyi sztori vagy egy celeb bukásának története – ez a sorozat egy erős társadalmi tükör is. Arra késztet, hogy elgondolkodjunk: vajon mit látunk, és mit nem látunk a képernyőn keresztül?
Ruby Franke neve sokáig ismerősen csengett azok számára, akik követik a családcentrikus YouTube-csatornákat. A „tökéletes anya”, hatgyermekes családja, a feddhetetlen konzervatív értékrend – minden a helyén volt ahhoz, hogy hiteles és „példamutató” online személyiség legyen. És ez működött is. Működött mindaddig, amíg ki nem derült, hogy a színfalak mögött gyerekek szenvednek, Ruby pedig egy vallási fanatizmussal átszőtt, toxikus nevelési rendszer bábjává – vagy talán irányítójává – vált.
Számomra az egyik legmegrendítőbb pillanat az volt, amikor a dokumentumsorozatban megszólaló rokonok és ismerősök arról beszéltek, hogy látták a jeleket – de nem mertek, vagy nem tudtak lépni. És ez a rész nem csak a családról szól, hanem rólunk is. Arról, hogyan asszisztálunk mi, nézők, követők ahhoz, hogy emberek – különösen gyerekek – bántalmazása évekig rejtve maradhasson. Elhisszük, amit látni akarunk. Tetszikelünk, kommentelünk, és közben nem tesszük fel a kérdést: biztos, hogy ez rendben van?
A sorozat erőssége abban rejlik, hogy nem csak a bűncselekményeket tárja elénk – hanem a rendszert is, amely lehetővé tette, hogy ez sokáig megtörténhessen. A vallásos köntösbe bújtatott radikális ideológia, az influenszerkultúra, a gyermekszereplők kiszolgáltatottsága – ezek mind olyan rétegek, amelyek túlmutatnak egyetlen ember felelősségén.
Az „Ördög a családban” nem ad könnyű válaszokat, és nem is akarja elsimítani a kényelmetlenséget. Megmutatja, hogy mennyire veszélyes lehet, ha a közösségi média csatornái kontrollálatlanul válnak a gyereknevelés terepévé. Hogy a népszerűség és a „tartalomgyártás” nevében milyen könnyen elmosódik a határ a magánélet és a nyilvánosság, a gondoskodás és az abúzus között.
Ez a sorozat nyomasztó, de fontos. Nem könnyű végignézni, mégis érdemes – mert nem csak Ruby Frankéről szól. Rólunk is. A társadalmunkról, a vakfoltjainkról, a közösségi média torzító hatásáról. És talán arról is, hogyan lehetne ezeket felismerni – mielőtt túl késő lenne.
