Barion Pixel Könyvek, amik 2025-ben lesznek 20 évesek – Hihetetlen, hogy már ennyi idő eltelt a kiadásuk óta! – Coloré

Könyvek, amik 2025-ben lesznek 20 évesek – Hihetetlen, hogy már ennyi idő eltelt a kiadásuk óta!

2024. 12. 17.

2005-ben olyan könyvek jelentek meg, amelyek még 2025-ben is sikeresek lesznek!

Bár 2025 számos érdekes könyvet tartogat számunkra, ne feledkezzük el azokról, amik a következő esztendőben lesznek húszévesek, és a mai napig emlékszünk rájuk, és szeretjük is őket!

Könyvek, amelyek 2025-ben lesznek 20 évesek

Számos olyan kötet jelent meg 2005-ben, melyekből azóta film vagy épp sorozat készült!

Alkonyat

Ekkor jelent meg az Alkonyat, ami azóta is népszerű, és ehhez hozzájárulnak a könyvsorozatból készült filmek is! A világszerte több millió példányban elkelt kötet több mint harminc hétig vezette a New York Times bestseller-listáját, és több mint húsz nyelvre lefordították. A szerző, Stephenie Meyer szinte a semmiből robbant be az Alkonyat-sorozattal, és nemcsak tinédzserek, hanem felnőttek milliónak szívét is elnyerte történetével. Nem véletlen hát, hogy több részt is kapott, melyekben egytől egyig szerepel kaland, romantika és fantasy is.

Az Alkonyat is húszéves lesz jövőre / Kép forrása: Könyvmolyképző Kiadó
Az Alkonyat is húszéves lesz jövőre / Kép forrása: Könyvmolyképző Kiadó

A tetovált lány

Stieg Larsson kötete szintén meghódította a könyvespolcokat és a filmvásznat egyaránt. A három részből álló történet sikerét szerzője már nem érhette meg, hiszen ötvenévesen, kilenc hónappal könyve megjelenése előtt elhunyt. A történetekből film is készült, mégpedig Daniel Craig főszereplésével.

Az író nem érhette meg a sikert / Kép forrása: Animus Kiadó
Az író nem érhette meg a sikert / Kép forrása: Animus Kiadó

Harry Potter és a félvér herceg

2005-ben a Harry Potter könyvsorozat hatodik része. Eddigre már nyitás előtt órákkal a könyvesbolt előtt szobroztak az emberek, várva, hogy kezükbe vegyék a legújabb történetet. Akkor még hatalmas titkokat rejtett a félvér herceg kiléte, ugyanis csak annyit lehetett tudni, hogy nem Harry-ről vagy Voldemortról van szó, és az is tudható volt, hogy egy fontos szereplő meghal. Ma már tudjuk, kikről volt szó.

Mindenki tudni akarta, hogy ki lehet a félvér herceg / Kép forrása: Animus Kiadó
Mindenki tudni akarta, hogy ki lehet a félvér herceg / Kép forrása: Animus Kiadó

Trónok harca – Varjak lakomája

A Varjak lakomája a Trónok harca-széria újabb része, mely 2005-ben jelent meg A tűz és jég dala folytatásaként. A könyvek negyedik kötete hasonló izgalmakat ígért, és mint tudjuk, azóta sorozat is készült a szériából. Komoly gondot jelentett, hogy az író nem győzte a sebességet, amellyel a sorozat készült, így volt probléma abból hogy kinek a történet is forgatták le az utolsó évadokban.

A Trónok harca negyedik kötete is 2005-ben jelent meg / Kép forrása: Alexandra Kiadó
A Trónok harca negyedik kötete is 2005-ben jelent meg / Kép forrása: Alexandra Kiadó

Eragon – Elsőszülött

Christopher Paolini Az Örökség-ciklusának második része jelent meg 2005-ben, az Eragon folytatásaként. A történet az első részben megismert Eragon és sárkánya, Saphira történetének folytatása, melynek során megismerhetjük az Ősnyelvet is.

Az Eragon második kötete is 2025-ben lesz húszéves / Kép forrása: Európa Könyvkiadó
Az Eragon második kötete is 2025-ben lesz húszéves / Kép forrása: Európa Könyvkiadó

Nyitókép forrása: Coloré / Getty Images