Barion Pixel Félreértett dalszövegek – Ezeknek a daloknak a szövegét értettük rosszul – Coloré

Félreértett dalszövegek – Ezeknek a daloknak a szövegét értettük rosszul

2024. 08. 11.

Bizton állítom, hogy nincs olyan ember a világon, aki ne találkozott volna a félreértett dalszövegek problémájával. Aki azt állítja, hogy minden dalszöveget pontosan ért, az valószínűleg nem tud róla, hogy téved. Gyerekkori emlékeimből és az internet népétől szép kis lista kerekedett, amiben biztos, hogy mindenki megtalálja a saját félrehallásait!

Meg sem tudom számolni, hogy hány félreértett dalszöveg volt már életemben. Bevallom töredelmesen, hogy a kutatómunka során is többször megdöbbentem, mert nem tudtam, hogy egy-egy szöveget félrehallok – bár én félreértésben nagyon jó vagyok, legyen szó dalokról vagy bármilyen más szövegről. Különösen gyerekként mestere az ember annak, hogy megmagyarázzon dolgokat. Egy barátom ,,Timi-logikaként” emlegeti azokat a dolgokat, amiket hajlamos vagyok félreérteni. Ezeknek ugyan semmi köze nincs a valósághoz, az agyamban mégis teljesen összeáll a képlet.

Ennek az egyik legerősebb példája a búvár zsebkönyv. Bőven húsz felé jártam már, amikor kiderült számomra, hogy nem azért hívják búvár zsebkönyvnek, mert a búvárok viszik magukkal az egyik szigetről a másikra. ,,De miért vinnék?” – merülhet fel a kérdés az olvasóban teljesen jogosan. A válasz: a búvár zsebkönyvek lapjai fényesek voltak, nyilvánvalóan azért, hogy ne ázzanak el a vízben! Voltak kötetek autókról, különböző emberekről, építészeti stílusokról és számtalan állatfajról is. Hát persze, hogy azért, mert a búvárnak mindenre fel kellett készülnie: honnan tudhatta volna, mi vár rá a másik szigeten?

Ezen logika mentén el lehet képzelni, hogy hány dalszöveget értettem már félre életem során, de egy 1998-ban indított fórumból kiderül, hogy nem csak én voltam ezzel így, sőt!

Miért értjük félre a dalszövegeket?

Ahogy sok minden másra, arra is van tudományos magyarázat, hogy ha már félreértünk valamit, miért akarunk mindenáron értelmes – vagy számunkra értelmesnek tűnő – mondanivalót kihozni belőle. A félreértés csupán az agyunk játéka: mivel nehezen viseli el, ha valamit nem ért meg, úgy működik, mint egy mesterséges intelligencia, és az addig ismert információkból próbálja pótolni a hiányzó részeket. Gyerekként azért vagyunk különösen hajlamosak a félreértésekre, mert kevesebb ismert információ áll rendelkezésre, ezért több mindent próbálunk megfejteni.

Félreértett dalszövegek

Az internet népe elképesztő dolgokat ért félre. Természetesen vannak köztük olyanok, amik érezhetően átköltések a trágár és viccesnek gondolt végeredmény érdekében, de vannak ténylegesen félreértések, melyek többsége a hozzászólók gyerekkorából származik. Annak érdekében, hogy könnyebben átlátható legyen, téma szerint kiválogattam a félreértéseket, de így sem volt könnyű dolgom!

Rajzfilmek

Az egyik első félreértett dalszöveg az életemben a Hupikék törpikék bevezetője volt. Amikor a dalban a törpöket sorolták (,,Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla”, stb…) annyira gyorsnak tűnt nekem, hogy hiába ismertem a szereplőket, nem tudtam összerakni, mi történik a szövegben. Amikor az anyukámmal énekeltük, már gyerekként tudtam, hogy mikor jön a kínos rész, amikor le kell vennem a hangerőt, nehogy észrevegye, hogy nem értem. Egy alkalommal persze kiderült, és lassan, tagoltan elmondta, hogy mit is énekelnek.

A Disney-délután is megannyi kérdést vetett fel a kor gyermekeinek. A Gumimacik szövege tömegeknek homályos folt, hiszen velem együtt sokan úgy értették a szöveget, hogy ,,bárhogy tömböl, tombol, zúg a víz”. A víz sokak esetében szél volt. Gyerekként fel sem merül, hogy mit jelent a tömbölni, nyilván egy szó, amit még nem ismerünk – magyaráztuk magunknak. Valójában bömbölt az a víz, aminek tényleg több értelme van. A dalból nem ez az egyetlen rész, ami kérdéseket vet fel. Arról viták folynak, hogy ,,a mágikus szörp is a gumimacié” – vagy gumimacilé. Valójában ebben az esetben mindkettőnek van értelme, úgyhogy rátok bízzuk a döntést:

A Kacsamesék is több kérdést felvetett, és érdekes módon nem a ,,laserjet és aeroplán” okozta a legnagyobb gondot. Rajtam kívül még sokan értették úgy, hogy ,,víg őserdőn, tűzön-vízen átérsz”. Mivel sokszor voltak viccesek a kalandok, teljesen helyénvalónak tűnt a víg, de valójában ,,míg” a mondatkezdő szó. ,,De nagy veszélyben, bajban, vészben”, ,,neveld a széfben, bajban, vészben” – sok alternatíva volt arra is, hogy mit énekelhet Varga Miklós. Tavalyi, vele készült interjúnkban ő maga adta meg a választ: ,,ve-veszélyben, bajban, vészben”. Hallga’ csak!

A Balu kapitánnyal a legtöbbünknek nem volt problémája, azonban a generációnk egyik legnagyobb kérdése a főcímdal utolsó szava: Talespin. Akkor még nem tudtunk angolul, sőt, olvasni sem, ezért nem raktuk össze, hogy a végén Talespin-t mondanak, így értettük úgy, hogy ,,ez itt” és ,,ez mind”, de a Talespin sehogy sem jött volna ki.

Amikor megkérdeztem a korombeli barátaimat arról, hogy milyen dalszövegeket értettek félre, kivétel nélkül mindenki elsőként jegyezte le a Micimackó sorozat szövegét: ,,Mackó, stitövi fickó”. Ha nem lenne internet, fogalmunk sem lenne a valóságról, ám szerencsére van, úgyhogy itt a válasz: ,,Mackó, s ti többi fickó”.

Bár a Nils Holgersson főcímdalának szövege nem túl változatos, mégis többen is úgy értették, hogy ,,Nils Holgersson ott repül már tonludon” – gondolván, hogy a tonlúd a lúdfajta neve.

Teljes mértékben magamra vállalom a következő félrehallást, mert rajtam kívül senki nem volt ilyen süket, hogy ezt félrehallja – vagy csak nem ismeri be. A hercegnő és a koboldban van egy nagyon jó kis dalocska, imádtuk a húgommal, és mindig így énekeltük: ,,szerte széjjel csók csók rét”. Nyilvánvalóan semmi értelme, de továbbra sem hallom bele, hogy ,,szerteszéled sok csúf rém”.

Többeknek egy másik magyar rajzfilm, a Vuk okozott gondot. ,,Ő az éjszakától sohase fél, bár a sűrű erdő csukva beszél”. Bár nekem ezzel nem volt problémám, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem értem meg a félrehallást.

Utoljára hagytam a Vízipók csodapók főcímdalát, amit nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek sem értettek, ebben egészen biztos vagyok. Talán ez volt az a gyerekdal, amit az ember egyáltalán nem énekelgetett, mert annyira nem lehetett semmit érteni a szövegből, hogy még behelyettesíteni sem próbáltuk a nem értett szavakat: magát a dalt nem értettük. A Youtube-on nézve a videó alatt látható a dalszöveg, de csak erős idegzetűeknek javasoljuk, hogy így tekintsék meg.

Gyerekdalok

Több olyan félreértett dalszöveg volt, ami kifejezetten gyerekdal, és az óvodában és iskolában énekeltük őket. Szinte dobogóst sem lehetne hirdetni, mert ezeket a dalokat rengetegen félreértették gyerekkorukban.

A Katalinka szállj el több kérdést is felvetett a fórumozók között. Volt, akinél már a cím is gondot okozott, és felszólítómódként értelmezte: Katalin, kaszálj el! Többen voltak, akik azt nem tudták értelmezni, hogy mit jelent, ha valaki kerékalát eszik, hiszen Katalinkának is azt énekelték, hogy ,,kerékalát esznek”. De kik? Hát senki, mert ,,kerék alá tesznek”.

Egy másik ,,Katás-dal” is van a listán, mégpedig a Pál, Kata, Péter jó reggelt! Én is azok között vagyok, akik meg voltak győződve arról, hogy a dal egyetlen férfiról szól, Pálkata Péterről. Volt olyan is, aki az egész gyerekkorát azzal töltötte, hogy megfejtse, mi az a pálkat, hiszen imígyen értelmezett: Pálkat a Péter, és ezt a valamit biztosan reggel csinálja – mint a szövegkörnyezetből kiderül.

Az A part alatt című gyerekdal számtalan kérdést felvetett. Sokan már a kezdő sorral nem tudtak mit kezdeni: ,,A part alatt három varjúka száll” – mennyivel életszerűbb, ha a varjak szállnak, mint hogy kaszáljanak. A hozzászólók annyira logikusnak tartották, hogy a varjak inkább szállnak, hogy a könyvben lévő illusztráció alapján sem értették, hiszen erősebb volt a repülő varjak képe, mint a kaszálás, mert valljuk be, teljesen logikátlan cselekvés egy varjútól (pláne háromtól!) Volt, akit a dal első sorában nem is a varjak zavartak meg, hanem az ,,apart” ami alatt kaszáltak. ,,Mi az az apart?” – teszi fel a kérdést a fórumozó, míg másnál az ,,apartalat” volt egy szó, és nem értette, hogy mit jelent ez a kifejezés: talán az apartalak ige egy jelzős szerkezete? És mi az az apartalak?

Nekem sokkal egyszerűbb gondom volt ennél: ,,mén a szekér, mén a szekér”. Tudtam, hogy a mén az a lovat jelenti, éppen ezért számomra a mén a szekér a lovaskocsi egy érthetetlen, mégis logikus(nak vélt) megfelelője volt.

A gyerekdalok kategóriában a harmadik versenyző a Bóbita. Mivel többen is hasonló cipőben jártak, bevállalom, hogy én így értettem a szövegét: ,,Termeiben sok a vendég / Törpe királyfi a lánya”. Felmerülhet a kérdés, hogy ez mégis hogyan nyerhetett értelmet gyermeteg fejemben. Úgy, hogy már gyerekkoromban sem hagyott nyugodni, hogy a Süsüben a Kiskirályfinak lány hangja volt, viszont ezen analógián tovább haladva úgy gondoltam, hogy teljesen rendben van, ha egy törpe királyfi valakinek a lánya. Több gondom nem volt a dallal, nem úgy másoknak! Volt, akit az ,,igéz” szó zavart meg, ezért így értette: ,,Bóbita, Bóbita játszik / Szárnyati Géza malacra”. Ki az a Géza, és mit csinál a malaccal? Ezt is én követtem el: az ,,elpihen őszi levélen” helyett azt értettem, hogy ,,elpihen ő Szilevélen”, és meg voltam róla győződve, hogy a Szilevél egy magyar település neve. Hát nem éppen így volt:

Az egyéb indulók közt van még az ,,Anyám, édes anyám, elfes lett a csizmám” – a fórumozó érthető módon nem tudta, milyen az, ha valaki csizmája elfes. Biztosan sár – gondolta – mert milyen lehetne még a csizma, ha nem sáros? Van, akinek a Télapó itt van című dal okozott fejtörést: ,,Rénszarvas húzta / Szán Repi tette”. Értetlenül állt afelett, hogy ki az a Szán Repi és mit tesz, és az már csak hab a tortán, hogy két szarvas húzta, nem rénszarvas (bár ez is teljesen érthető lett volna).

Ezzel nem értünk a félreértett dalszövegek listájának az aljára, de ,,véget ért a móka mára”. A második részben a slágerekről lesz szó, mert jó pár popdal szövege tévútra vitt bennünket.

Nyitókép forrása: Coloré