Dávid alakja az első akt témájú szobrok egyike volt az ókor óta a reneszánszban. Egyes vélemények szerint ezek az alkotások túl szexualizáltak, mások szerint a férfiszépség megtestesítői. Mit is gondol a modern ember a világ egyik legismertebb alkotásáról?
Az alázatos pásztorfiú, aki megölte a filiszteusok legfélelmetesebb harcosát, az óriás Góliátot, majd később Izrael királyává koronázták, a művészettörténet legikonikusabb alkotásainak témája. Olaszország legkiválóbb szobrászai – Donatello, Verrocchio , Michelangelo és Bernini – mindannyian készítettek Dávid szobrot, miközben olyan festők, mint Guillaume Courtois, Rubens, Reni és Caravaggio, szintén festettek képeket az alakjáról.
A Bibliában úgy írják le, hogy „szép szemű, jó megjelenésű… harcra termett, okos beszédű, daliás” volt, ezért a drámai története és a jó megjelenése tökéletes múzsává tette. Egyébként inkább volt fiú, mint férfi.
Donatello szobrai
Dávid alakja először 1408-ban aratott óriási sikert Firenzében, amikor Donatello di Niccolo di Betto Bardi, aki maga is alig volt több egy fiúnál, márványból faragott egy ifjú és győztes Dávidot, lábai előtt Góliát levágott fejével. Donatello szobra különleges, mert szakít az addigi középkori szobor beállításokkal, és a reneszánsz felé megy el, a klasszikus antikvitás tudását és szépségét eleveníti fel.
Donatello máskor is nyúlt Dávid alakjához. A 1430-as évek végén felállították az első aktszobrot szabadtéren az ókor óta. A mű magánmegrendelésre készült (Firenze legbefolyásosabb embere, Cosimo de’ Medici számára), és a villa udvarára tervezték elhelyezni, hogy mindenhonnan látható legyen.
A csata után ábrázolt bibliai hős az óriás fején áll, kezében Góliát hatalmas kardjával. Pásztorsapkája szinte már nőiesnek tűnik, kacér, teste mégis gyermeki, Góliáttal való bánásmódja pedig brutális. A szobor meztelensége egyszerre jelzi a tisztaságot és a vágyat. Egyes kritikusok azt feltételezik, hogy Donatello, aki homoszexuális volt, és egy olyan helyen és korban élt, ahol a fiatal fiúknak gyakran udvaroltak idősebb férfiak, szándékosan szexualizálta a művét. Mások szerint nincs benne semmi szexuális azonkívül, hogy látható a nemi szerve.
„A” Dávid-szobor
Hatvan évvel később Michelangelo elkészítette a maga Dávid szobrát. Góliát eltűnt a műalkotásról, így csak magára a hősre figyelhetünk. Firenze főterén állították fel, és heves reakciókat váltott ki. Először megkövezték az ötméteres kolosszust, később pedig a férfiasságát elrejtő rézleveles füzért akasztottak a derekára. Állítólag Viktória királynő, akit a toszkánai nagyherceg megajándékozott a szobor másolatával, annyira megbotránkozott a szobor meztelenségén, hogy egy fügefalevelet készíttetett a nemi szerv eltakarására.
Valójában a nemi szerve a szobor kiszámított deszexualizálása lehet, szokatlanul kicsi pénisze szándékos kísérlet a szobor szexualitásának lekicsinyítésére. A férfiszépség példaképe sűrű hajkoronájával, erős állkapcsával és tónusos testével közelebbről szemlélve messze nem tökéletes. Nemcsak Dávid pénisze túl kicsi, hanem a keze és a feje is túl nagy. A márvány, amelyből faragták pedig állítólag hibás volt.
Az akt Dávidok kevésbé az ideális testről és a szexepilről szóltak, valójában az ókor óta nem látott művészi képességek szintjét mutatták be, miközben egyúttal az emberi testet és a reneszánsz egyre bővülő ismereteit ünnepelték. Amikor Andrea del Verrocchio 1465-ben felöltöztette a bronz Dávidját, akkor is áttetsző módon tette ezt, folytatva a Donatello által kitaposott utat, és bemutatva az emberi alak szépségét és összetettségét.
A testi szépsége azonban elsősorban az erkölcsét tükrözi. Kívül-belül gyönyörű: Firenze kabalája, a jó kormányzás és az ideális állampolgárság szimbóluma. A műkincsekkel teli olasz városban a látogatók még mindig sorban állnak, hogy megpillanthassák Michelangelo művét. A Galleria dell’Accademia miatta készült termében áll most az eredeti, de egy másolat Piazza della Signoria téren is megtekinthető.
Borítókép forrása: Wikipédia
