Ma felpattanhattok velünk a nosztalgiavonatra, ugyanis a 90-es évek rajzfilmjeiből gyűjtöttünk össze nem kevesebb, mint tízet!
Gyümölcsfalva lakói
A spanyol rajzfilmet 1994-ben mutatták be Magyarországon. Kevés információ található róla az interneten, és saját emlékeimre sem tudok hagyatkozni, de a főcímdalra, pár szereplőre és néhány magyar hangra határozottan emlékszem.
Tini nindzsa teknőcök
Az Amerikában 1987-ben bemutatott sorozat hatalmas sikernek örvendett. Érdekessége, hogy elsőként az volt a cél, hogy olyan karaktereket találjanak ki, amikből játékfigurákat lehet készíteni és azokat árulni. Az ötlet olyannyira bejött, hogy még Magyarországon is sok ovistársamnak volt Tini nindzsa figurája.
Babar
A kanadai-francia sorozat egy 1931-ben megjelent kötet adaptációja. Az író, Jean de Brunhoff felesége történetét fejlesztette tovább, aki a gyerekeiknek mesélt egy Babar nevű elefántról, aki a dzsungelből a városba téved, majd visszatérve a dzsungelbe, király lesz és a civilizáció felé vezeti az állatokat.