A Netflixen nemrég bemutatott izraeli sorozat, a Rosszfiú (Bad Boy) pontosan ebbe a fojtogató közegbe vezet minket: zárt ajtók mögé, ahol a gyerekkor és az ártatlanság végérvényesen elvész.
A sorozat valós eseményeken alapul, a stand-up komikussá vált Daniel Chen személyes történetén, és ez már az első jelenetektől kezdve érződik – fájdalmasan őszinte, felkavaró és zavarba ejtően valóságos.
A Rosszfiú főhőse a 13 éves Dean, akit egyik pillanatról a másikra elhurcolnak otthonából, és a fiatalkorúak börtönébe zárnak – egy erőszakos, elidegenítő, cinikus világba, ahol a túlélés első számú szabály, az empátia pedig veszélyforrás. Dean sorsa nem egyszerű: a rendszerbe vetett gyerek, akit felnőttek döntései és elhanyagolása sodort el odáig, ahol most van. És itt jön a sorozat legerősebb pontja: nem arra keresi a választ, hogy ki a hibás, hanem arra, hogy mikor törik el valami véglegesen egy gyerekben.
Nekem a Rosszfiú legmegrázóbb élménye az volt, ahogyan a sorozat nemcsak a rendszer kritikáját nyújtja, hanem nagyon pontosan mutatja meg azt is, hogyan alakul ki egy bűnöző identitása – sokszor már azelőtt, hogy az első hibás döntést meghozná. A börtön maga nem egyszerűen helyszín, hanem karakter is: sötét, zárt, könyörtelen. Mégsem fekete-fehér a világ, amit látunk. A nevelők, az igazgató, de még a többi fiatal is árnyaltabb annál, mint amit elsőre gondolnánk. Itt nincs igazi gonosz – csak emberek, akik valahol elbuktak, vagy akik épp próbálnak megmaradni embereknek.
A színészi játék szinte minden pillanatban hiteles. Guy Menaster alakítása Dean szerepében különösen emlékezetes – egyszerre sebezhető és dacos, benne van minden, amit egy összetört, de még mindig reménykedő gyerek érezhet. Zion karaktere (Dean cellatársa) szintén kiemelkedő: egyfajta tragikus mentorfigura, aki segít túlélni, miközben maga is folyamatosan zuhan.
Ami kissé megtöri az egyébként zsigeri erejű történetvezetést, az a stand-upos keret: az idősebb Dean visszatekintése, amit sokszor humoros betétekkel színeznek. Ez hol működik – feszültséget old, vagy megvilágít valamit utólag –, de néha kizökkentett, és elvette a jelenetek nyers súlyát.
A Rosszfiú nem egy könnyű sorozat, és nem is akar az lenni. De fontos. Mert emlékeztet arra, hogy a “rosszfiúk” legtöbbször nem szörnyetegként születnek. Hanem gyerekként. És ha mi, felnőttek nem figyelünk, nem védünk, nem tanítunk – akkor a börtönök maradnak az iskolák helyett.
Értékelés: 8.5/10 – megrendítő, őszinte és elgondolkodtató.