A „Rocksztárból gyilkos” című Netflix-dokumentumfilm megmutatja, hogy a hírnév és tehetség nem mentesít a felelősség alól. Bertrand Cantat zenész karrierjének tragikus bukása és az áldozat, Marie Trintignant története megrázó tükröt tart a társadalom elé.
A Netflix legújabb dokumentumfilmje, a „Rocksztárból gyilkos” című alkotás nem egyszerűen egy zenész bukásáról szól. Ez a történet sokkal mélyebbre megy: azt mutatja meg, hogyan válik egy ünnepelt művészből közellenség, hogyan borul fel egy egész társadalom hite az ikonokban, és milyen iszonyú ereje van az el nem mondott traumáknak és a bántalmazásnak.
Bertrand Cantat, a francia Noir Désir zenekar frontembere – egy olyan figura, aki egyszerre volt példakép és lázadó, művész és zűrös lélek. A kétezres évek elején szinte megkerülhetetlen volt, ha alternatív zenéről esett szó. Aztán 2003-ban egy tragédia mindent lenullázott: Cantat halálra verte élettársát, a népszerű színésznőt, Marie Trintignant-t.
Ez nem egy elcsúszott éjszaka története. Ez egy nő meggyilkolásának története. És a dokumentumfilm legnagyobb ereje pont abban rejlik, hogy nem próbálja meg átszínezni a valóságot. Nincsenek romantizált képek a „szenvedő zseniről”, nincsenek mentegetések – viszont ott van benne a rideg valóság: a híresség státusz nem mentesít a felelősség alól.
Ahogy néztem a filmet, folyamatosan ott motoszkált bennem a kérdés: hogyan történhetett ez meg? Hogy lehet az, hogy valaki, aki milliók bálványa volt, képes egy ilyen szintű erőszakra? És még inkább: miért tartott ilyen sokáig, míg a közvélemény hajlandó volt tényleg kimondani, hogy ez nem „tragikus baleset”, hanem egy nő meggyilkolása?
A film szépen, komótosan bontja ki a történetet. Látjuk a zenei sikereket, a hírnév árnyékát, a párkapcsolat dinamikáját – aztán elérkezik a pont, amikor már nem lehet visszafordulni. A rendező nem szenzációhajhász, mégis képes drámaian, mégis hitelesen elmesélni az eseményeket. Az interjúk, a korabeli felvételek, és különösen az áldozat családjának visszaemlékezései fájóan őszinték.
Ami számomra a legmegrázóbb volt, az nem is maga a tett, hanem az utóélet. Cantat csupán néhány év börtönt kapott, majd próbált visszatérni a zenei életbe. Voltak, akik támogatták. Mások – teljes joggal – tiltakoztak. És itt jön be az, ami szerintem a dokumentumfilm egyik legfontosabb rétege: az áldozatok társadalmi láthatatlansága. Mert Marie Trintignant ma már „csak” egy név. Egy tragédia. Egy háttérzaj egy férfi karrierjében. Pedig ő volt valaki. Egy anya, egy színésznő, egy ember. És erről nem szabad megfeledkeznünk.
Ez a film sokkal több, mint egy zenész bukásának története. Ez egy társadalmi tükör. Megmutatja, mennyire hajlamosak vagyunk idealizálni hírességeket, és elnézni nekik olyan dolgokat, amiket mástól soha nem fogadnánk el. És megmutatja azt is, mennyire nehéz valódi igazságot szolgáltatni, ha egy rendszer egyszerűen nem erre van berendezkedve.
Összegzésként azt mondanám: A „Rocksztárból gyilkos” nem egy könnyű darab. Néha kifejezetten gyomorforgató, máskor szívfacsaró. De szükség van rá. Mert az igazságról beszélni nem mindig kényelmes – de mindig fontos. És ez a film pontosan ezt teszi: beszél, kimond, szembesít.
Nézd meg. Nem fogsz ugyanúgy gondolkodni utána.