Van valami furcsán megnyugtató abban, ha félhetünk. A horrorfilmek pedig akár az otthon biztonságában megadhatják ezt az élményt. A Bring Her Back bizonyítja.
A horrorfilm mindig is ezt a különös, ellentmondásos élményt adta: biztonságos keretek között nézhetünk szembe azzal, amitől a való életben inkább elfordítanánk a fejünket. 2025-re a mozi újra felfedezte ezt a kincset, és a Bring Her Back, vagyis a Hozd vissza őt az élő bizonyíték: a félelem nemcsak visszatért, hanem olyan formában, hogy napokig kísért.
Nem az ijesztgetés a lényeg, hanem az, ami mögötte van
A Bring Her Back nem csupán horror. A történet rétegei sokkal mélyebbre nyúlnak, mint egy egyszerű sikoly vagy hirtelen ijesztés: gyászról, veszteségről, elfojtott traumákról mesél. És ez az, ami miatt a néző nem tudja csak úgy lerázni magáról a filmet a stáblista után.
A modern horror nagy erőssége éppen ez: már nem elég a vér és a jump scare. A mai filmek – gondoljunk az utóbbi években az Hereditary, The Babadook vagy Talk to Me vonalára – a pszichénk legmélyebb rétegeit piszkálják meg. A Bring Her Back is pont ettől félelmetes: nem a szörny miatt, hanem azért, amit a veszteségről és a bűntudatról mond.
A félelem, ami már kényelmetlenül közel jön
Ez a film nemcsak megijeszt, hanem lemeztelenít. Kérdéseket tesz fel, amikre nem akarunk válaszolni: Mit kezdesz a gyásszal? Mi történik, ha a múltad utolér? Mit adnál azért, hogy visszakapj valakit, aki örökre elveszett?
A Bring Her Back legnagyobb ereje, hogy a félelmet személyessé teszi. Nem a szomszéd házban kísért, hanem a fejedben.
Ez az a pont, ahol a „hozd vissza a horrort” jelenség egyszerre izgalmas és veszélyes. Izgalmas, mert a filmek végre mernek mélyek lenni. Veszélyes, mert néha átlépik azt a határt, ahol a néző már nem élményt, hanem pszichés terhet kap.
Közösségi félelem a digitális korban
A horror reneszánsza egy másik furcsa jelenséget is hozott: a mozi újra közösségi tér lett. Együtt félni felszabadítóbb, mint egyedül nézni a kanapén. A Bring Her Back vetítésein érezni, ahogy a teremben mindenki egyszerre tartja vissza a lélegzetét, majd szinte megkönnyebbülten nevet fel, amikor végre fellélegezhet.
A horrorban van valami ősi, közösségi rítus. A mai világ tele van láthatatlan szorongásokkal – gazdasági bizonytalanság, magány, jövőfélelem –, és a vásznon ezeknek a szimbolikus leküzdése katarzist adhat.
Az én véleményem: a horror maradjon tükör, ne váljon öncélúvá
Rajongok érte, hogy a horror visszatért, de nem szeretném, ha újra csak az öncélú sokkolásról szólna. A Bring Her Back megmutatta, hogy van ennél több: lehet egyszerre művészi, elgondolkodtató és félelmetes.
A horror akkor érték, ha nem csak rettegünk tőle, hanem utána kicsit jobban értjük magunkat. Ha képes szembesíteni azzal, amitől napközben elfordulunk. És ha a mozi ezt tudja nyújtani, akkor én is csak azt mondhatom: igen, hozzátok vissza a horrort – de hozzátok vissza így.
