Az Elveszett lányok nemcsak egy brutális gyilkosságsorozatot tár fel, hanem megmutatja, hogyan válik a társadalmi közöny és az áldozathibáztatás a rendszer részévé. Vajon miért tűnhetnek el emberek nyomtalanul anélkül, hogy bárki igazán keresné őket?
A Netflix legújabb dokumentumfilm-sorozata, amely a hírhedt Long Island-i sorozatgyilkos ügyét dolgozza fel, sokkal több, mint egy szokványos bűnügyi történet. Ez a sorozat nem csak a bűntett kegyetlenségét, hanem a társadalmi közönyt, az áldozathibáztatást és a rendszerszintű mulasztásokat is megmutatja – azt, hogyan válnak bizonyos emberek láthatatlanná, és hogyan tűnhetnek el nyomtalanul, anélkül, hogy bárki valóban hiányolná őket.
Az ügy 2010-ben robbant ki, amikor a 24 éves Shannan Gilbert eltűnt Long Islanden. A keresése során több más nő holttestét is megtalálták, akik mind hasonló körülmények között tűntek el, és legtöbbjük szexmunkásként dolgozott. A sorozat bemutatja, hogyan épül fel a gyilkosságsorozat körüli nyomozás – vagy épp annak hiánya –, miközben fájdalmasan rávilágít arra, mennyire máshogy kezelik az eltűnéseket attól függően, hogy kik az áldozatok.
A legmegrázóbb aspektus talán mégsem maga a gyilkosság, hanem az, ahogy a hatóságok és a közvélemény reagáltak. Az áldozatokat szinte azonnal címkézték: „szexmunkás”, „kockázatos életet éltek”, „önként vállalták”. Mintha ezek a szavak érvénytelenítenék az életüket, mintha ők kevesebbet érdemelnének – figyelmet, igazságot, részvétet.
Ez az, ami igazán dühítő. Hogy emberek – nők – eltűntek, meghaltak, és a rendszer úgy viselkedett, mintha ez kevésbé lenne fontos, mint mások halála. Az áldozathibáztatás itt nemcsak egy-egy komment szintjén jelent meg, hanem beépült a rendőrségi hozzáállásba is. A családtagok beszámolói szerint a hatóságok sokáig nem vették komolyan az aggályaikat. Egyes nőket hivatalosan csak hetekkel vagy hónapokkal később jelentettek eltűntként, mert „valószínűleg csak dolgoznak valahol”.
A sorozat egyik legerősebb üzenete, hogy a társadalmi előítéletek életeket követelhetnek. Amikor egy nő eltűnik, és a múltja, foglalkozása vagy életmódja alapján elutasítjuk az aggodalmat, azzal hallgatólagosan jóváhagyjuk az eltűnését. Ez nemcsak a bűnöző, hanem a közöny bűne is.
Személy szerint mélyen megérintett ez a sorozat. Dühített, szomorúvá tett, és elgondolkodtatott. Mert ezek a nők lehettek volna bárkik. Barátnők, nővérek, lányok, anyák. Az, hogy szexmunkából éltek, nem tette őket kevésbé emberré. Mégis úgy bántak velük, mintha másodrendűek lennének.
Ez a sorozat emlékeztet arra, hogy minden élet számít – akkor is, ha valaki a társadalom peremén él. A valódi változás ott kezdődik, amikor nem csak a „tökéletes áldozatokért” vagyunk hajlandóak felemelni a hangunkat, hanem mindenkiért, akinek az igazsága eddig elnémult a rendszer zajában.