A Ryan Coogler–Michael B. Jordan páros eddig sem aprózta el. A Creed óta tudjuk, hogy kettejük együttműködéséből szenvedéllyel telt, erőteljes filmek születnek, de ami a Bűnösökben történik, az még Coogler eddigi munkáit is túlmutatja.
Egy vámpírtörténet a harmincas évek Amerikájában? Egyszerre hangzik provokatívan és zseniálisan – és talán pont ez a film legnagyobb erénye és hibája is.
Túl sok műfaj? Vagy épp ettől különleges?
A Bűnösök nem csupán egy vámpírfilm. Sokkal több – és néha kicsit kevesebb is annál. A blues zene lüktetése, a korabeli déli Amerika atmoszférája, az ikertestvérként megjelenő Michael B. Jordan – mindez szinte hipnotikus, miközben Coogler újra a társadalmi feszültségeket boncolgatja.
Nem csupán vérre és árnyakra épít, hanem elnyomásra, identitásra, faji megkülönböztetésre – és persze bűnre. Már maga a cím is ezt sugallja: itt nem a vérszívás az igazi gonoszság, hanem valami sokkal emberibb.
De a film egyszerre akar lenni gótikus horror, történelmi dráma, testvérdráma és politikai allegória. És bár ez lenyűgöző, néha túlvállalásnak tűnik. A hangulat rendkívül erős, de a cselekmény időnként szétesik – mintha túl sok réteg próbálna egyszerre érvényesülni.
Michael B. Jordan duplán bizonyít
Az, hogy Jordan mindkét ikertestvért játssza, színészileg izgalmas vállalás – és többnyire működik is. A két karakter közti különbségek nem pusztán külsőben, hanem gesztusokban, tekintetekben is megmutatkoznak. Ez a döntés sokat ad a film metaforikus síkjához is: két oldal egyazon testben, jó és rossz határvonalai, tükörkép és torzkép viszonya.
Társadalmi üzenet: fontos, de nem mindig éles
Coogler korábbi filmjeihez hasonlóan (pl. Black Panther, Fruitvale Station) a Bűnösök is komoly társadalmi kérdéseket vet fel – csak épp most egy vámpírmítoszon keresztül. A Jim Crow-korszak Amerikája és a vámpírok metaforája elsőre merész, de logikus húzás. Mégis: néha azt éreztem, hogy a film túl sokat bíz a néző értelmezésére, miközben maga nem megy elég mélyre.
A hangulat, a képi világ, a zene – mind erős. De a valódi társadalmi élesség, ami például a Get Out-ban kristálytisztán jelen volt, itt inkább csak sejlik.
A Bűnösök nem az a film, amit egyszer megnézel, majd elfelejtesz. Megosztó, bátor és vizuálisan lenyűgöző. De nem adja könnyen magát – és talán pont ez benne az izgalmas. Nem tökéletes, de olyan alkotás, amely merni akar valamit mondani. És ebben az egyre uniformizáltabb hollywoodi közegben ez önmagában is érték.