Barion Pixel Felfázás a nyári melegben – nemcsak velem történhet meg, hanem veled is! – Coloré

Felfázás a nyári melegben – nemcsak velem történhet meg, hanem veled is!

2024. 07. 06.

A felfázásra a köztudatban élő elnevezése miatt elsősorban az őszi és főleg a téli időszakban számítanánk, ám nyáron ugyanúgy könnyedén előfordulhat. Így történt ez vendégszerzőnkkel is, aki elmeséli, hogyan esett meg vele a váratlan.

A nyár a kedvenc évszakom, és – spoiler – ezen nem változtat az sem, hogy tavaly igencsak meggyűlt a bajom a felfázással. Merthogy mint kiderült, a nyár nemcsak számomra nyújt felhőtlen szórakozást, hanem a baktériumoknak is. A jó hír azonban, hogy mi is tehetünk azért, hogy ne fázzunk fel, el is mondom, hogyan!

Felfázás a nyár kellős közepén

Rá kellett ébrednem, hogy felelőtlen strandoló voltam. Eddig soha nem volt semmi bajom, így nem gondoltam, hogy bármin változtatnom kellene. Mindennap leballagtam hát a strandra, homokoztam a gyerekkel, bementünk a vízbe, kijöttünk, sokszor ötpercenként, épp ahogy kedve tartotta. Két fürdőzés között csöpögő fürdőruhában elballagtunk a büfébe és ettünk. Hol lángost, hol fagyit, hol főtt kukoricát. Tipikus strandos kajákat. Épp úgy, ahogy régen, gyerekkoromban. A fürdőruha nyoma már az első nap rajtam maradt, lévén a víz hamar lemosta a naptejet, és mint említettem, nem váltam meg a ruhadarabtól egy pillanatra sem. Ez lett a vesztem.

Az első este már gyanús volt, hogy éjszaka sokat rohangáltam pisilni. Nem jellemző rám. Reggelre már égő érzés is párosult hozzá, és a vizeletem is zavaros volt.

Fürdés a tengerben
Nem buli, ha a felfázás elrontja a nyarat, és csak térdig lehet a vízbe menni / Kép forrása: South agency / Getty Images

A netet böngészve töltöttem a fél éjszakát, amiből kiderült, hogy vélhetően felfáztam. Hogy hogyan? Úgy, hogy egész nap a nedves fürdőbugyiban voltam, lehűlt az altestem, aminek következtében elszaporodtak a baktériumok, hamar utat törve maguknak a húgyhólyagom felé.

Szerencsémre másnap sikerült eljutnom a közelben egy orvoshoz, aki igazolta a diagnózisomat. Sok folyadékot és gyógyszert is javasolt, hogy minél hamarabb leküzdjem a bajt. Örültem, hogy több megoldás is van, de utálatos volt, hogy egy felfázás így elrontja az ember nyaralását.

Hogyan előzzük meg a nyári felfázást?

Tanultam az esetből, és idén már mindennel felkészülök, hogy még véletlenül se ismétlődhessen meg a tavalyi eset! Íme a listám:

  • Váltófürdőruha – legalább két váltást viszek magammal, biztos, ami biztos. Ha enni megyünk, megtörölközöm, átveszem a száraz fürdőruhát és figyelek az intimhigiéniára is úgy, hogy csak saját törölközőt használok. Bár erre eddig is figyeltem, mostantól különösen ügyelek rá.
Nyár
Nem véletlenül vannak zuhanyzók a strandokon! / Kép forrása: Pekic / Getty Images
  • Zuhany – amennyiben van rá lehetőség, megejtek egy gyors zuhanyt, miután kijöttem a vízből, mert nagyon sokat számíthat az is, hogy lemosom-e magamról akár a medence, akár a Balaton vizét.
  • Gyakori tamponcsere – még nem döntöttük el, hogy idén mikor megyünk, ezért könnyen lehet, hogy menstruálni fogok. Úgy döntöttem, hogy ha így alakul, tamponnal sem töltök a szükségesnél több időt a vízben, és gyakrabban cserélem, mint „normál” napokon.
  • Intim törlőkendő – a biztonság kedvéért intim törlőkendőt is bekészítek.

Ha ezekkel is felkészülök, esélye sincs a nyavalyának elrontani a nyaramat!

Nyitókép forrása: Getty Images

(Hirdetés)