Valahol menet közben valami elromlott. Mi, millenniál nők, beleszülettünk egy gondosan felépített narratívába, amelyet már gyerekkorunktól sulykoltak belénk: „ha keményen dolgozol, tanulsz, kitartó vagy és követed az álmaidat, akkor bármit elérhetsz.” És mi hittünk nekik.
Mi millenniálok hittünk a tanárainknak, a szüleinknek, a reklámoknak, a cikkeknek, a filmeknek, amelyek mind ugyanazt ígérték: a szenvedély, a szorgalom és a tehetség elég lesz ahhoz, hogy boldogok és biztonságban legyünk.
Hittünk, és cserébe mindent megtettünk. Diplomát szereztünk, tanultunk, gyakornokoskodtunk ingyen, belevágtunk vállalkozásokba, projektmunkákba, szabadúszásba. Megtanultuk, hogyan kell multitaskingolni, hogyan kell „karriert építeni”, hogyan kell mindent “beleadni”. És most, harmincas-negyvenes éveinkre, egyre többen érezzük, hogy valami nincs rendben. Kiégtünk. Elfáradtunk. Közben pedig anyagi bizonytalanságban, folyamatos nyomás alatt, félig álmodozva, félig túlélve sodródunk előre.
Az ígért jövő és a rideg valóság
Az egész generáció egy kollektív illúzióban nőtt fel. Azt mondták, legyünk szabadok, találjuk meg az „igazi hivatásunkat”, és akkor majd minden rendben lesz. Nem mondták el viszont, hogy a szabadság ára gyakran folyamatos kötöttség: alulfizetett munkák, projektmunkák, bizonytalan jövő, és egy világ, amelyben a stabilitás luxusnak számít.
Az ingatlanárak elszálltak, a fizetések nem követik az árakat, a munkapiac folyamatosan átalakul, és ami szüleink generációjának természetes volt – saját lakás, nyaralás, anyagi biztonság – nekünk sokszor elérhetetlen álom. A kreatív munkát végző nők különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak: inspiráló, izgalmas projekteken dolgozunk, de sokszor olyan összegekért, amelyekből alig lehet megélni. És amikor panaszkodunk, a válasz gyakran ennyi: „Te választottad.”
A kiégés csendes járványa
Mi vagyunk a kiégett generáció. Nem a lustaság fáradtságáról beszélek, hanem a folyamatos próbálkozás kimerüléséről. Arról, amikor minden nap hajtasz, újabb és újabb célokat tűzöl ki, mindent megteszel – és mégsem elég. Az, hogy sokunk harminc felett is folyamatos túlélő üzemmódban él, nem azt jelenti, hogy nem dolgozunk elég keményen. Inkább azt, hogy a játékszabályok megváltoztak, de minket még a régi ígéretekkel neveltek.
Sokan közülünk évek óta úgy érzik, két világ között rekedtek: egyik oldalon ott a vágy a kreativitásra, az önmegvalósításra, a szenvedélyre, a másikon pedig a mindennapi biztonság, amit a rendszer egyszerűen nem garantál. Miközben mi mindig azt hallgattuk: „ha elég jó vagy, sikerülni fog”, ma egyre világosabb, hogy gyakran nem a tehetség vagy a szorgalom dönt, hanem a kapcsolatok, az öröklött tőke és az, melyik családba születtél.
A pénzügyi tudatlanság ára
A legnagyobb átverés talán az, hogy miközben álmodozásra neveltek minket, senki nem készített fel minket a pénzügyi valóságra. Nem tanultunk megtakarításokról, kamatos kamatról, adózásról, lakáshitelekről. Ehelyett azt tanultuk, hogy találjuk meg, „mi az, amit szeretünk”, és akkor „többé nem kell dolgoznunk”. Csakhogy a valóság mást mutat: mi, millenniálok hiába szeretjük a munkánkat, ettől még a számlákat ki kell fizetni, és sokszor sem időnk, sem eszközünk nincs arra, hogy hosszú távon biztonságot teremtsünk magunknak.
Ez a bizonytalanság felfalja az önbizalmat is. Sok nőben ott motoszkál a gondolat: „talán én rontottam el valamit”. Pedig nem mi rontottuk el. Egy gazdasági rendszer változott meg körülöttünk, de minket senki nem készített fel rá.
Az illúzió, hogy „majd valaki megment”
Nem szoktuk bevallani, de sok millenniál nő gondolatban legalább egyszer eljátszott a „gazdag partner” fantáziájával. Nem azért, mert eltartatni akarjuk magunkat, hanem mert belefáradtunk a folyamatos küzdelembe. Elképzeljük, milyen lehetne, ha valaki leveszi a terhet a vállunkról, ha végre nem kellene minden hónapban sakkozni a számlákkal, ha lenne valaki, aki stabilitást ad.
Aztán visszatérünk a valóságba, mert tudjuk: nem várhatjuk, hogy valaki megoldja helyettünk a problémákat. De a gondolat ott marad, és talán pont ez a legszomorúbb benne – hogy eljutottunk oda, ahol a túlélés néha vonzóbb, mint az álmaink követése.
Miért kell új szabályokat írnunk?
A millenniál generáció története nem a lustaságról vagy az ambíció hiányáról szól. Hanem arról, hogy egy olyan rendszerbe próbálunk beleférni, ami már nem nekünk lett kitalálva. Más világban nőttünk fel, mint amiben élünk, és ideje lenne új szabályokat hozni.
Mi nem kastélyokat, sportautókat vagy milliárdokat akarunk. Csak azt szeretnénk, hogy a kemény munkának legyen értelme. Hogy ne kelljen választanunk biztonság és szenvedély között. Hogy ne érezzük minden nap azt, hogy a túlélés az egyetlen stratégia, amit ismerünk.
A millenniál generáció megérdemli, hogy újradefiniálja, mit jelent a siker, a boldogság és a biztonság. Nem vágyak, álmok és illúziók mentén, hanem valós lehetőségekkel, méltósággal és egy olyan rendszerben, ami végre velünk dolgozik, nem ellenünk.
