A karácsonyi dekor rendkívül jól mutat belül, de a kívülről se feledkezzünk el!
A karácsonyi dekoráció a házon kívül több helységben vagy közösségben – legyen az külföld vagy Magyarország – nemcsak díszítés, hanem verseny. Számos olyan videó van az interneten, ahol annyira komolyan veszik a karácsonyi fényeket, hogy különböző dalokra hangolják, hogy a fények a dallamok szerint kapcsoljanak ki és be. Íme egy példa:
A produkció benti körülmények közt is működik, gondolunk csak az Így jártam anyátokkal egyik megható jelenetére:
Karácsonyi dekor a házon kívül
Természetesen nem kell teljesítenünk a fenti videók valamelyikét, hiszen a csupán világító vagy éppen zene nélkül villogó fények is elragadó hatást tudnak adni a házunknak.
Girland
A girland az egyik aduász, ha dekorációról van szó, hiszen a fenyőből (vagy műfenyőből) készült darabok szalaggal, díszekkel és égőkkel ékesítve mesebeli hatást keltenek.
Virágok
Ezen a képen is látható, hogy mire képes egy-egy girland, és az is, hogy egy téltűrő növény mennyit adhat a bejárati ajtóhoz. Természetesen művirágokkal is próbálkozhatunk, hiszen éppen olyan szépen mutat, mint az igazi, és sokkal több lehetőség van bennük, hiszen télen kevés növény virágzik.
Hú, de égő!
Az égősor korántsem csak a karácsonyfa sajátja! Kint általában a meleg fényes égősort szokták előnyben részesíteni legyen az feltekert vagy lelógó változatban.
Elidőz a szelíd őz
A hátsó kertben is kifejezeten jól tud mutatni a díszítés, ráadásul nem kell attól félnünk, hogy bárki is hazavinné ezeket az őzeket, hiszen a kert biztonságát élvezhetik.
Minimalista csoda
Ha nem szeretnénk túlzásba vinni, akkor is tudunk csodát csinálni, csak figyeljük meg az alábbi képet!
Ha nincs lehetőségünk
Amennyiben nem merjük vagy nem tudjuk kivezetni a fényeket, néhány cserepes tujával is és piros masnikkal is gondoskodhatunk a karácsonyi hangulatról.
Nyitókép forrása: Getty Images