Barion Pixel „Valóban formabontó, hogy a fiam két éve az apukájához költözött. Ez az információ bárhol is hangzik el, az emberek azonnal ítélkezni kezdenek” – Interjú Nyul Zsuzsával – Coloré

„Valóban formabontó, hogy a fiam két éve az apukájához költözött. Ez az információ bárhol is hangzik el, az emberek azonnal ítélkezni kezdenek” – Interjú Nyul Zsuzsával

2024. 01. 21.

Nyul Zsuzsa neve sokak számára ismerős lehet, hiszen fiatal kora óta fontos része a magyar médiának. A képernyőn ugyan jó ideje nem volt látható, de 2022-ben a hangja a legtöbb rádió hallatónak ismerősen csendül fel a RadióCafe, Holnap tegnapja című műsorában. Fentarthatóságról, szakmai sikerekről és anyaságról beszélgettünk. – Interjú Nyul Zsuzsával.

Nyul Zsuzsa számára a fenntarthatóság a munkájában és a magánéletében is ugyanolyan fontos. A radiócafé 98.0-án hallható Holnap tegnapja című rádióműsorában a fenntarthatóság számos aspektusát mutatja be immár több mint egy éve. Ez idő alatt fenntarthatósági menedzser lett és anyaként is nagy fordulat érkezett el az életében; kisfia ugyanis az édesapjához költözött.

Colore: A Holnap tegnapja című fenntarthatósággal foglalkozó rádióműsor háziasszonya vagy. De mielőtt még kitérnénk a műsorra, mióta van aktívan jelen az életedben a környezettudatosság? Mi – és minek a hatására – volt az első olyan lépés, amit megtettél a környezettudatos életvitelért?

Nyul Zsuzsa: A környezettudatosság úgy érzem, mindig is az életem része volt, de 2013-ban vált számomra igazán vonzóvá ez a téma. Azóta tudatosan is keresem azokat a lehetőségeket a munkában és a magánéletemben, hogy minél többet tudjak meg ezzel kapcsolatban és elmélyítsem a tudásom, aktualizáljam az információkat, amikkel találkozom és lehetőleg hitelesen képviseljem a fenntarthatóságot a Holnap tegnapjában.

Nem csak a magánéletedben, de a munkáid során is évek óta jelen van a fenntarthatóság. Tavaly pedig fenntarthatósági menedzser lettél, mik voltak a fő szakmai mérföldkövek az ide vezető úton?

Egy televízióba hívtak műsorvezetőnek 2013-ban. Itt találkoztam az akkor még öko szemléletnek” nevezetett kifejezéssel, de tudtam ez meg fogja határozni onnantól azt, amivel a továbbiakban foglalkozni szeretnék. Aztán pár év múlva egy környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási szaklapnak dolgoztam. Nagyon szerettem beleásni magam a témába és a munkám része volt, hogy több különböző hulladéktelepen jártam, amit nagyon szerettem. 2017-től közel 5 évig készítettem Revolúció címmel egy zöld magazinműsort az Ozone Network televízió számára.

https://colore.hu/szelavi/interju/csalar-bence-interju/

Emlékszem az elején a szerkesztőknek még kihívást jelentett a témák megtalálása, ám idővel, ahogy egyre jobban fejlődött a fenntarthatóság és előtérbe került a környezetvédelem a gazdaság szinte minden területén, már szinte azon kellett gondolkodni, mi maradjon ki a műsorból, hiszen ömlöttek a jobbnál jobb témák. Végül 2022. nyarán keresett fel a radiocafé 98.0 vezetősége, hogy ősszel indul a rádió, lenne-e témám, amit szívesen megvalósítanék és képviselnék? Azonnal igent mondtam és örömmel csatlakoztam, hogy az időközben felnőtt cipőbe lépő fenntarthatósági témákat hétről hétre megbeszéljem a vendégeimmel.

Holnap tegnapja!  Nem csak a felszínt kapargatja, hanem mélyen feltárja a fenntarthatóság és környezettudatosság témáit az élet minden területén. Az eddigi adások során kik voltak azok az interjúalanyok akikre leginkább büszke vagy. Te tanultál -e valami újat a műsor által?

Minden interjúalanyomra nagyon büszke vagyok, mert elképesztő elhivatottsággal képviselnek speciális részterületeket a fenntarthatóság nagy egészéből. Vannak, akik tudományos területről érkeznek, vagy a saját vállalkozásukat építik erre, illetve adott vállalatok területén integrálják a fenntarthatóság széles aspektusát, civil szerezeteket képviselnek, kutatásokat végeznek és megosztják az eredményeket. Elképesztően színes és széles ez a témakör és minden percét nagyon élvezem az interjúknak, felkészülök természetesen, de sokat is tanulok a témához. 

Img 3008 2
Nyul Zsuzsa, a Holnap tegnapja műsorvezetője

Műsorvezető, fenntarthatósági menedzser és édesanya is vagy. Ám egy ideje a mai normákhoz képest formabontóan neveled a kamasz fiad, hiszen a hétköznapjait az édesapjával tölti. Miért született meg benned ez a döntés? Mit tapasztalsz milyen hatással van ez az anya – fia kapcsolatotokra?

A Fenntarthatósági menedzser végzettség megszerzése számomra nagyon fontos volt, remek lehetőségnek tartottam, hogy valódi tudással alapozzam meg azt az elhivatottságot, amit a téma iránt éreztem. Úgy éreztem, szuper dolog, hogy nem csak évek óta szenvedélyem ez a téma, hanem végre olyan hiteles tudást is kapok hozzá oktatási keretek között, ami predesztinál arra, hogy mélyebbre, ássak az interjúalanyokkal. Ez ennek a szakmai útnak fontos része, kerestem a fejlődést, hogy jobb legyek abban, ami érdekel és amiben műsort készítek.

Valóban formabontó, hogy a fiam két éve az apukájához költözött. Ez az információ bárhol is hangzik el, az emberek azonnal ítélkezni kezdenek, mert szokatlan és egyből azt feltételezik valami komoly gond lehet velem vagy velünk. Társadalmileg nem elfogadott és találkozunk megbélyegzéssel. A dolog azonban sokkal egyszerűbb és logikusabb, mint azt hinnék. A helyzet az, hogy két éves kora óta egyedül neveltem a fiam, aki remek kapcsolatot ápolt az apukájával, akinek közben új családja lett, ahol születtek testvérei is.

Meggyőződésem, hogy egy kamasz fiúnak mindennél jobban szüksége van az apai mintára, a férfi energiára, arra, hogy lássa egy apa hogyan működtet egy családot? Hogyan kezeli a sikert, a napi kihívásokat, adott esetben férfiként hogyan küzd meg a kudarcokkal. A fiamnak remek apja van, aki nagyszerű szülő és azt hiszem egy kamasznak vannak olyan életkorból és hormonálisan adódó helyezetek az életében, amit egy apával tud inkább megosztani. Nem vagyok naiv, és tisztában vagyok azzal is, illetve láttam előre, hogy az én anyai gyengéd szeretetem a kiskamasz fiam neveléshez nem tud olyan szigort elővarázsolni, amire neki igenis szükség lehet ebben az időszakban, amikor határokat feszegetik általában a kamaszok.

https://colore.hu/szelavi/interju/csalar-bence-interju-2/

A döntés megszületése után egy évig készültünk arra, hogy az apukájánál fog élni. Ezt fontosnak tartottam, mert úgy éreztem, mindannyiunk kellett egyfajta lelki felkészülési idő, hogy ez megtörténjen, hogy mire sor kerül rá, senkit ne érjen váratlanul vagy traumaként.

Továbbra is rendkívül szoros a kapcsolatom a fiammal, aki teljesen szabadon közlekedik a két családja között csak alapvetően az apukájával lakik.

Beköszöntött 2024! Hadd kívánjak Boldog Új Évet! Számodra mit tartogat az év, mik az idei fenntartható célok?

Az elmúlt év nagyon termékeny és izgalmas volt. Ezt a lendületet szeretném tovább vinni 2024-ben is, és természetesen a magánéletemben és a munkám során is a fenntarthatóságra törekszem.

Nyitókép forrása: Nyul Zsuzsa