Egy torokfájás sok mindent elronthat, akár egy hétvégét vagy egy esti bulit is, de ha egy kislány aznapi táncfellépését teszi tönkre, egészen más a helyzet.
A torokfájás bizony meg tudja keseríteni az ember mindennapjait, különösen akkor, ha a legrosszabbkor jön. Más kérdés, hogy nincs olyan, hogy jókor, csak rossz és annál is rosszabb alkalom. Vendégszerzőnk kislánya, a tízéves Lili a rosszabbnál is rosszabb alkalmat fogta ki, merthogy a nagy táncversenye előtt néhány nappal elkezdett jelezni a torka: baj van. Édesanyja, Tünde írta meg történetüket.
Torokfájás a verseny előtt
„Hónapok óta egyetlen téma uralta a beszélgetéseinket, mégpedig Lili első táncfellépése. Az első igazi színpad, az első verseny, a legelső alkalom, amikor nemcsak a nappaliban vagy az iskolai próbateremben táncol, hanem reflektorfényben, valódi közönség előtt. Még én is izgatott voltam miatta, hát még Lili! Minden próbára lelkesen járt, otthon pedig újra és újra elgyakorolta a koreográfiát. Együtt számoltuk vissza a napokat a nagy eseményig. A fellépés nemcsak egy verseny volt számára, hanem egy igazi mérföldkő!
Aztán jött a baj… Az iskolában az egyik után a másik gyerek betegedett meg a szokásos tünetekkel. Köhögés, megfázás, torokfájás, sok esetben láz. A szülői chatcsoport a folyamatos hiányzókról szólt, így egyre feszültebbek voltunk, és rettegtünk, hogy nehogy Lili is elkapja a járványt.”
A család különös tekintettel figyelt oda mindenre. Bevezették a gyakoribb kézmosást, a kézfertőtlenítők használatát, és mindenki ügyelt arra, hogy melegebben öltözzön, és a vitaminok adagján is emeltek. Lili is partner volt ebben, hiszen pontosan tudta, hogy mekkora a tét. Ennek ellenére megtörtént a baj. A kislány egyik nap úgy ment haza, hogy kapart a torka.
„Megtörtént, amitől féltünk. Bár Lili nem panaszkodott fájdalomra, és láza sem volt, a kaparó torka után tudtam, hogy nem sok jóra számíthatunk, mert akár órák kérdése is lehet, hogy rosszabbra forduljon az állapota, a fellépés napja pedig a nyakunkban volt. Odafigyeltem arra, hogy Lili több folyadékot igyon, ilyenkor a túl forró ital nem javasolt, így csupán meleg teát adtam neki, amibe méz, citrom és gyömbér is került. A nyakára vastag sálat tekertünk, és megkértem, hogy kevesebbet beszéljen, és próbáljon meg pihenni. Nem kellett kétszer mondani, hogy az ágyból írja a leckét, sőt, imádja ilyen egészségtelen pózban készíteni a házi feladatot, amit most pont az egészsége érdekében hagytam neki.”
Mint Tünde írta, előkerült a szopogatótabletta is, amit a leírásnak megfelelően két-három óránként adott Lilinek.
„Iskolába sem engedtem – folytatja Tünde. – Itt most nem az volt a cél, hogy hősiesen kibírja az iskolai órákat, hanem az, hogy időben megfogjuk a betegséget és megelőzzük a tünetek romlását. Fontosnak tartottam, hogy Lili ne érezzen nyomást amiatt, hogy rendbe kell jönnie, és hogy támogatásként élje meg, hogy azt szeretném, hogy meggyógyuljon.
A fellépés reggelén még mindig nem voltam biztos abban, hogy milyen állapotban lesz, de pozitívumként könyveltem el, hogy a torka állapota nem rosszabbodott, és nem is fájt, maradt a kaparó, kellemetlen érzés. A hangján nem volt érezhető, hogy probléma lenne, és a hangulata is jó volt, így amikor azt mondta, hogy úgy érzi, hogy képes elmenni a versenyre, nem tartottam vissza.”
Persze az anyai aggodalom megvolt Tündében, ám amikor megpillantotta Lilit a színpadon, pontosan tudta, hogy jól tette, hogy a kislányra bízta a döntést, hogy nekimegy-e a megmérettetésnek.
„Lili csodálatos volt! A zene elindult, ő pedig táncolt, olyan magabiztossággal és örömmel, mintha semmi baja nem lenne. Látszott, hogy a színpadon semmi más nem számít, csak ő és a tánclépések. Minden mozdulata tökéletes volt, és bennük volt a hosszú hónapok kemény munkája, amit egy torokkaparás nem vehetett el tőle. Nagyon büszke voltam a kislányomra, aki mint kiderült, a versenyt is megnyerte!”
Nincsen tehát lehetetlen még akkor sem, ha a torokfájás első jeleit tapasztaljunk magunkon. Csak a megfelelő praktikák és egy kis pihenés, és mindent elérhetünk, amit elterveztünk!