A Sex and the City újraélesztése eleinte reményt adott a régi rajongóknak – de a legújabb évad már nemcsak csalódás, hanem mélyrepülés. Mi történt a karakterekkel, a szellemes párbeszédekkel és az önazonossággal, amiért egykor milliók szerették ezt a sorozatot?
Amikor a Sex and the City visszatért a képernyőre And Just Like That címen, a rajongók többsége vegyes érzésekkel fogadta a sorozat újragondolását. Az első évad ingadozott, a második valamelyest javított az irányon, de a harmadik… nos, a harmadik évad már nem csak gyenge – egyenesen borzalmas.
A probléma ott kezdődik, hogy a sorozat teljesen elvesztette önazonosságát. Ami egykor szellemes, szókimondó és korszakalkotó volt, az most zavaros, erőltetett és fájóan mesterkélt. A karakterek már rég nem azok, akiket húsz éve megszerettünk – és nem azért, mert öregedtek, hanem mert kiüresedtek, és elvesztették a mélységüket.
Carrie Bradshaw, a hajdani szókimondó, önironikus író, mostanra egy céltalanul botorkáló árnyéka önmagának. Már nem vicces, nem stílusos, nem progresszív – inkább csak zavart és közömbös. Ahelyett, hogy valódi, érett női problémákkal nézne szembe, a karakter mintha egy újabb PR-mutatvány részeként létezne, egy 60 feletti “influenszerként”, akinek semmi köze már a realitáshoz.
Miranda karaktere tragikusan esett szét. Ami egykor a sorozat egyik legerősebb íve volt – a karrier, anyaság és önazonosság közti egyensúly keresése –, mára csak kínosan klisés szituációkban megélt identitásválságok sora. Ahelyett, hogy mélyebben megmutatták volna egy középkorú nő útkeresését a saját szexualitása és önbecsülése mentén, a karaktere egy erőltetett woke narratíva játékszere lett.
Charlotte, bár továbbra is szerethető, mintha egy teljesen más sorozatban élne. A konfliktusai súlytalanok, a problémái nevetségesek, és az egész jelenléte már csak arra szolgál, hogy legyen, aki a régi idők báját próbálja felidézni – sikertelenül.
A harmadik évad egyre több karaktert próbál bezsúfolni, ahelyett hogy mélységet adna a már meglévőknek. Az új szereplők szinte egytől egyig sablonosak vagy irreálisan megírt figurák. Mintha egy algoritmus generálta volna őket egy „divatos, sokszínű, modern” címszavakból összeollózott listából. De valójában senki nem emlékezetes, és senkinek a története nem épül sehova.
És akkor ott van a párbeszédek szintje, ami talán a legfájóbb pont. A sorozat írói mintha teljesen elfelejtették volna, hogyan beszélnek az emberek. A dialógusok mesterkéltek, didaktikusak, és gyakran olyan témákat erőltetnek, amelyeket sokkal finomabban és emberibben is fel lehetne dolgozni.
A Sex and the City anno azért működött, mert túlzásai ellenére is volt benne igazság – kapcsolatok, önismeret, női barátság, vágyak és kétségek. Mostanra viszont ezekből semmi sem maradt. Az And Just Like That 3. évada nem nosztalgikus, nem friss, és végképp nem releváns. Ez már nem újragondolás – ez identitásvesztés.
