Barion Pixel Sportolás menstruáció mellett? Bátran! – Coloré

Sportolás menstruáció mellett? Bátran!

2024. 10. 10.

Az élet nem áll meg menstruáció alatt sem, sőt! Ugyanazt teheted, mint más napokon, és ez a sportolásra is igaz. Mégis fontos, hogy ügyelj arra, hogy a tested mit diktál neked!

Nő és nő között nagy különbségek vannak, és az egyik az, ahogyan megélik nőiességük egyik fontos momentumát, a menstruációt. Ez a hónapról hónapra jelentkező biológiai folyamat a reprodukciós létünk része. Ha nem is jár fájdalommal, ez az időszak mégis tartogathat kellemetlenségeket és kényelmetlenségeket, és az életünket is ennek fényében érdemes szervezni.

Nem kell lemondanunk szinte semmiről, ám figyelembe kell venni egyéni jellemzőinket, fizikai és lelki állapotunkat. A sportolás is lehetséges, ám fontos, hogy a kedvünkhöz mért mozgásformát és intenzitást válasszuk!

Ha már sport, az milyen legyen?

Menstruáció idején is ugyanúgy mozoghatunk, mint általában, hiszen, ha ez idő alatt is aktívak vagyunk, enyhíthetjük a görcsöket és a hangulatingadozást is. Nem minden sport egyformán kényelmes ebben az időszakban, ezért érdemes olyan mozgásformát választani, amelyik jólesik, és a jó közérzetet is támogatja.

A sport a menstruáció alatt is része lehet az életünknek
A sport a menstruáció alatt is része lehet az életünknek / Kép forrása: Pexels

Jóga és pilates

Segítenek a relaxációban, javítják a vérkeringést, enyhíthetik a menstruációs görcsöket. A nyújtó és légzéstechnikák különösen hasznosak lehetnek a fájdalom enyhítésére.

Könnyed séta

A séta egyszerű és könnyen kivitelezhető, amely javítja a hangulatot, fokozza a vérkeringést, és mérsékelheti a görcsöket. A természetben tett könnyed gyaloglás a testre és a lélekre egyaránt jó hatással van.

Laza kocogás

Ha a futás amúgy is életünk része, ezeken a napokon sem kell lemondani róla, de érdemes lazább, kényelmes tempót választani, és ne tűzzünk ki magunk elé nagy távokat. Addig fussunk, amíg az élvezetet jelent a test számára.

Úszás

A vízben végzett mozgás csökkentheti a menstruációs fájdalmakat, és kíméletes az ízületekkel, ám mégis az egész testet megmozgatja. Természetesen a megfelelő higiénia mellett javasolt vízbe menni, és ne határozzuk el nagyobb távok leúszását. Csak addig tempózzunk, ameddig jólesik.

Kerékpározás

Ne a legnagyobb görcsök közepette pattanjunk a kerékpár nyergébe, de az alacsony vagy közepes intenzitású biciklizés javítja a keringést, fokozza az endorfintermelést, ami segíthet a fájdalom enyhítésében. Keressünk fel a szívünknek kedves helyeket, ahol egy kicsit meg is pihenhetünk. A lényeg a mozgásban és az élvezeti faktorban van.

Könnyű súlyzós edzés

Amikor már túl vagyunk az első, kínzóbb napokon, akkor nyugodtan látogassunk el edzőterembe, vagy otthon vegyünk a kezünkbe súlyzókat, és könnyebb súlyokkal, magasabb ismétlésszámmal dolgozzunk. Ezzel karbantarthatjuk az izmainkat, de elkerülhető a túlzott megterhelés.

Tánc

Nem kell szervezett formában gondolkodni, elég, ha otthon elengedjük magunkat. Keressünk számunkra kellemes dallamokat, és engedjük, hogy a mozgás és a ritmus magával vigyen. A tánc remek módja a feszültségoldásnak és az endorfinok felszabadításának.

Nyújtás

Amennyiben nagy és túl intenzív mozgáshoz nincs sem időnk, sem kedvünk, a nyújtás még tökéletesen beleférhet menstruáció ideje alatt is. Ez a néhány percet igénybe vevő mozgásforma segít a test izmainak ellazításában, és csökkentheti a menstruációs görcsöket. A rendszeres nyújtás fokozza a vérkeringést, és csökkenti az izomfeszültséget.

Intim betét és tampon
Kép forrása: Pexels

Amire mindenképp ügyelj!

A menstruáció különböző ciklusában változik az energiaszint is. Az első napokban előfordulhat, hogy fáradtabbnak érzzük magunkat. Ilyenkor érdemes könnyebb mozgásformákat választani, ezért mindenképp figyeljünk, és hallgassunk a testünk jelzéseire! A fájdalom vagy görcs jelentkezésekor iktassunk be szünetet, és az sem baj, ha abbahagyjuk a mozgást. Ha a lassabb kocogás sem esik jól, akkor bátran váltsunk át kényelmes tempójú sétára, vagy nyújtsunk a friss levegőn.

Támogassuk a komfortérzetet azzal, hogy megfelelő higiéniai terméket választunk, amely kényelmes sportolás közben. Ugyanez vonatkozik a ruházatra is: legyen kényelmes viselet, és biztosítson védelmet esetleges „baleset” során is.

Az év minden napján fontos gondoskodnunk a megfelelő folyadékbevitelről, de ezeken a napokon különösen!

Az étkezéskor is gondoskodjunk arról, hogy egészséges, vasban gazdag ételeket fogyasszunk! Ha jólesett a napi mozgás, megérdemeljük a pihenést, de előfordulhat, hogy egyszerűen nem tudjuk rávenni magunkat semmilyen könnyedebb sportolásra sem. Ebben az esetben is hallgassunk a testünkre, és engedjünk a parancsának!

A menstruációra sokféle jelzőt rá lehet húzni, de nem érdemes úgy leélni az életet, hogy a természet kibabrálásaként tekintünk rá! Nemcsak gondolati síkon dolgozhatunk ez ellen, hanem fizikailag is. A mozgás, a sportolás, az egészséges életmód ugyanis kimondottan jó hatással lehet az éppen változásokat megélő női szervezetre, és ami még fontosabb, a mentális és pszichés egészség megtartásában is segít. Csináld úgy, hogy a nehéz nap minél élvezhetőbb legyen!

Nyitókép forrása: Getty Images