Az It Ends With Us – Velünk véget ér Blake Livelyval a főszerepben immáron a nappalinkban is csak egy kattintásra van tőlünk!
Az It Ends With Us – Velünk véget ér története korántsem ért véget, sőt, most kezdődik igazán, hiszen a Telekom FilmPremier kínálatában is elérhetővé vált. A Blake Lively és Justin Baldoni főszereplésével készült romantikus dráma hatalmas siker volt, és ez nem véletlen, hiszen egy igazán szívbe markoló alkotás került a vászonra.
It Ends With Us – Velünk véget ér
A történetet Colleen Hoover vetette papírra, aki a film executive producere is volt, rendezője pedig maga a főszereplő, Justin Baldoni. A történet fontos kérdést feszeget, jelesül azt, hogy mi történik akkor, ha annak fényében kell döntést hoznunk valamiről, hogy egy bizonyos rossz minta ne ismétlődjön meg. A 2016-ban regény formájában megjelent történet a kiadás óta rendkívül népszerű, és éveken keresztül a New York Times Bestseller-listájának tetején állt.
A történetben a Blake Lively által megformált Lily életét követhetjük, aki számos családi tragédián van túl. Bostonba költözik, hogy felejtsen, és virágboltot nyit. Megismerkedik Ryle-val, ám az idillinek induló románc után ismerős dolgok történnek Lilyvel. Felmerül a kérdés: érdemes így élnie, vagy változtathat, amivel megtörheti azt a mintát, amit ő maga is tapasztalt korábban, gyerekként. Szerencsére ott vannak a barátok, akik segítségére vannak, és egy gyermekkori szerelem is feltűnik, csak hogy a döntés ne legyen olyan egyszerű – vagy épp könnyebb lesz?
Magyarországon több mint 170 ezren látták a filmet, most pedig mi is részesei lehetünk a közönségsikernek, méghozzá saját nappalinkból!
Nyitókép forrása: Imdb