Azt mondják, a pillanatnyi sikerért és élvezetért hosszú távon nagy árat kell fizetni. Koppány és Csenge története a legjobb példa erre. A férfi ugyanis egy olyan gyógyíthatatlan betegséggel, a kismedencei fájdalom szindrómával küzd, amit akár el is kerülhetett volna, ha korábban megismeri a feleségét.
– Nekem már az egyetemen feltűnt Koppány, de akkor még elérhetetlen volt számomra – meséli Csenge. – Elképesztően sármos és karizmatikus volt, dongtak körülötte a csajok, és ő ki is használta a lehetőségeket. Én nem szerettem volna egy lenni a sok közül, ezért csak messziről csodáltam őt.
Türelem szerelmet terem
Az üzleti életben aztán lépten-nyomon kereszteztük egymás útját. Miközben ő sikert sikerre halmozva fürdött a rivaldafényben, az én cégem is szépen lassan felkerült a térképre, és egyszer csak ott találtuk magunkat egy közös projektben. A munka során egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Megismertem a szépfiú külseje mögött rejtőző férfit, és végül igent mondtam a sokadik vacsorameghívásra – majd két évvel később a templomban is.
A csillogás ára: kemény munka és állandó fájdalom
Kiderült, hogy Koppány sokáig tényleg két végén égette a gyertyát nemcsak a munkájában, hanem a szerelmi életében is, de 15 év után igazi társra vágyott. Ez lettem én. Úgy tűnt, végre benőtt a feje lágya: megértő társ és fantasztikus szerető volt – már amikor nem vallott kudarcot az ágyban. Olyankor olyan volt, mintha fájna neki a dolog. Azt is hamar észrevettem, hogy nyugtalanul alszik, gyakran jár ki vécére, és vannak olyan időszakok, amikor napközben is feszültebb, morózusabb, mintha nem lenne jól.
„Miért nem mondtad korábban?”
Nagyon hamar rákérdeztem, mi a baj. Ő meglepődött, hogy egyáltalán észrevettem – eddig senkinek nem tűnt fel a dolog. Én azonban nem hagytam annyiban: a lehető leghamarabb elvittem orvoshoz. Végeláthatatlan számú vizsgálat következett. Végül megkaptuk a diagnózist: krónikus kismedencei fájdalom szindróma. Ez egy olyan állapot, amelynél – komplex, egyénre szabott terápiával – a tüneteket (vizelési panaszok, kisugárzó alhasi fájdalom, potenciagondok) kell enyhíteni. Ha hamarabb orvoshoz kerül, talán még lett volna esély a teljes gyógyulásra…
A múlt nem ereszt
Az orvos azt mondta, valószínűleg egy kezeletlen bakteriális prosztatagyulladás állhat a háttérben, amely ugyan nem nemi betegség, de a túlzott mértékű szexuális aktivitás hozzájárulhatott a kialakulásához. A baktériumok első körben a húgycsőben telepednek meg, majd különböző tényezők miatt feljebb, a prosztatába vándorolhatnak. A kórokozót azonban már nem lehetett kimutatni, így nem is lehet tenni semmit azon kívül, hogy a jelenlegi életminőségét javítjuk.
Nem adjuk fel, mert van segítség!
Koppány összeomlott, én azonban komolyan gondoltam azt, hogy „jóban, rosszban”. Kipróbáltuk a fizikoterápiát, a masszázst, az akupunktúrát, a gátizomtornát, és igyekszem rávenni arra is, hogy lassítson. Ezek mellett pedig ráakadtam egy olyan készítményre, amely kiegészítő lehetőségként kúraszerűen, de akár megszakítás nélkül, tartósan is használható a tünetek enyhítésére.
Proxelan: ott hat, ahol fáj
Ez a Proxelan végbélkúp, amely a prosztata feszülő, pangásos állapota miatt kialakuló panaszokban segíthet. A Proxelan végbélkúp hialuronsavat, azaz egy olyan biológiai kenőanyagot tartalmaz, amely rendkívüli vízmegkötő képességgel rendelkezik, így szabályozva a szövetek nedvességtartalmát. Ennek köszönhetően segíti a szövetek hidratálását, az esetlegesen sérült szövetek regenerálódását és a rugalmasságuk megőrzését. Az összetevők az emésztőrendszert kikerülve, közvetlenül a probléma forrásánál szabadulnak fel, és enyhíthetik a gáttájéki, alhasi fájdalmat és a vizelési zavarokat.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
A borítókép forrása: Pexels