Mielőtt gyerekem lett, a „nyaralás” szó számomra egyet jelentett a pihenéssel: könyv a tengerparton, koktél a kézben, álmos délutáni szunyókálás a légkondis szobában.
Mielőtt gyerekem lett, a „nyaralás” szó számomra egyet jelentett a pihenéssel: könyv a tengerparton, koktél a kézben, álmos délutáni szunyókálás a légkondis szobában. Aztán megszületett a gyermekem – és rájöttem, hogy a gyerekes nyaralás valójában inkább egy mozgó logisztikai hadművelet, mintsem pihenés. És mégis: ma már nem cserélném el semmiért. Ugyanúgy vakációzunk, csak éppen teljesen más szabályok szerint játszunk! Most összegyűjtöttem néhány hasznos praktikát azoknak a mamiknak, akik éppen nyaralni készülnek a családdal!

A legfontosabb szabály: engedd el a tökéletességet
Tudod, mi a legnagyobb hiba, amit elkövettem az első gyerekes nyaraláson? Azt hittem, minden ugyanúgy fog menni, mint korábban, csak majd plusz egy cuki kis hátizsákkal indulunk útnak. Ehelyett kaptam: homokban hisztit, pelenkacserét a repülőgépen, és egy fagyit, amit végül a hajamból mostam ki. De ebből az esetből valamit megtanultam: ilyenkor már a gyerek megy nyaralni, nem a szülő. Te túlélőtáborba készülsz, ezért fontos, hogy el tudd engedni a tökéletesség illúzióját, hiszen minden bizonnyal a tökéletes naplementés tengerparti fotóknak ezek után lőttek!

Amit mindig vigyél magaddal, ha gyerekkel indulsz útnak!
- Gyerekbarát naptej – még ha borús az idő, akkor is. A gyerek bőre nem tréfál.
- Jól megpakolt uzsonnás doboz – egy jól időzített nasi életmentő lehet.
- Pótruha MINDIG – nem csak a gyereknek, magadnak is. (Igen, tényleg.)
- Kedvenc plüss vagy alvós takaró – biztonságérzetet ad, ismeretlen helyen főleg.
- Fertőtlenítő kendő és kézfertőtlenítő – a „miért nyalt bele a homokozólapátba?” kérdés már nem is olyan meglepő.

Amit soha ne vigyél – vagy legalábbis tanulj a hibámból
- Öt különböző szett minden napra – a gyerek úgyis ugyanazt a 2 pólót akarja hordani.
- Kéttonnás babakocsi – ha lehet, utazz könnyű, összecsukható modellel, főleg repülőn.
- A saját elvárásaid – az, hogy te „kipihented” magad a nyaralás alatt, nem mindig reális. Ha egy reggeli kávét végig tudsz inni meleg állapotban, az már győzelem.
- Túl sok program – a gyerek nem városnéző túrára megy, hanem pancsolni. Egy program/nap bőven elég.

A legjobb tanács, amit valaha kaptam és amit adhatok!
„Ne akarj mindent kipipálni – csak élvezd azt, ami épp történik.”
Lehet, hogy nem juttok el a várva várt vízeséshez, mert jön egy hisztiroham. De építhettek helyette egy tökéletes homokvárat a parton, amit még hetek múlva is emleget majd. És az a pillanat többet ér minden kipipált látnivalónál. És ne feledd! A gyerekes nyaralás nem pihenés – hanem élménygyűjtés. Igen, kicsit fárasztóbb, de közben láthatod a világot újra egy kicsi ember szemével. És nincs annál szebb, mint amikor a nap végén a napszítta kis fej a válladra dől, és azt suttogja: „szeretlek anya”!