Amikor nyaralni készülünk, általában meg sem fordul a fejünkben, hogy az utazás akár rosszul is elsülhet. Pedig van rá esély, s utólag ezeken a történeteken szoktunk legjobban szórakozni. Ezekből a sztorikból válogattunk a Coloré szerkesztőségében egy sorozatra valót. A 4. részben Montenegróba utazunk, egy gyönyörű országba, ami viszont számunkra nem volt a legcsodálatosabb…
10 éve egy montenegrói utazásra mentem az akkori barátommal és a családjával. Már az út sem ment teljesen zökkenőmentesen, mert a 12 órás utat 20 óra alatt tettük meg, mivel rossz irányba vezetett a sofőr. Végül mégis megérkeztünk. Sokat ettünk, ittunk, napoztunk. Igazi nyári kikapcsolódás volt, ám a negyedik és ötödik nap körül azért éreztem, hogy nem feltétlen jó minden.
Pontosabban az emésztésem, ami csak nem akart működni. Nem tudom ki, hogy van vele, de én idegen helyen elég nehezen „engedek fel”. Ez most sem volt másképp, de azért az ötödik napon már engem is zavart a dolog, főleg, hogy hátra volt még ugyanennyi a nyaralásból, ezzel együtt Montenegró felfedezéséből. A párom anyukájának mondtam el a problémám, aki csinált egy emésztést serkentő teát. Sajnos ez sem vált be, így elkezdtem csípős ételeket enni a parton, majd ittam még két kávét, de ennek sem lett hatása.
Végül jött a kemény hashajtó, aminek 1-2 óra alatt eredményesnek kellett volna lennie, de ez az ötlet is befuccsolt, így lementünk a partra – ami jó 20 perces sétára volt a háztól, ahol megszálltunk. Úgy 6-7 órával később a nagy napozás és fürdőzések közepette azonban éreztem valami elképesztően fájdalmas és égetően sürgős hascsikarást, ami miatt pillanatok alatt öltöztem fel és indultam a barátom keresésére, hogy adja ide a kulcsot.
Persze Murphy-törvénye: sehol se volt. Végül persze kínkeservesen rátaláltam egy hot-dog árusánál, a kulccsal együtt. A ház kulcsával a kezemben a legnagyobb futókat lesprintelve indultam a ház felé, de ahogy az lenni szokott, a végzetem utolért. Még a bejárat előtt. Akkor fogadtam meg, hogy soha többé nem bérelek házat ilyen messze a tengerparttól…
Szerkesztőségünk további történetei
Kuti Noémi: A Karib-tenger lúzerei: kubai vakációnk, ami annyira félresikerült, hogy meg kell ismételni
Rozs Franciska: “Sátor felállít, bitte!” – Így segítette ki megszorult családunkat egy komplett kempingközösség
Karsa Tímea: Balatoni retró kalandjaink: üdülő, hűtőtáska és egy hekkre éhes darázs
