Ugyan a koronavírus a 2020-ra tervezett utazásokat teljesen keresztbe húzta, a szakértők azonban bizakodók és a következő évre már prosperálóbb kilátásokkal kecsegtetnek. Ezen felbuzdulva a bolygószerte építészeti ékkőként kiemelkedő épületeket listáztuk, amelyek minden bakancslistán megállják a helyüket.
Budapest belvárosa nem épp futurisztikus, ellenben magán viseli a historizáló építészet jegyeit, azaz különféle korok stíluselemeiből köszönnek vissza, neostílusokat alkotva. A legjellemzőbb a reneszánsz, a barokk, a gótika és a román építészet elemeinek használata, valamint az orientális elemek megjelenése. A historizáló épületek, bár formajegyeik korábbi történelmi korszakokra utalnak, saját koruk funkcióinak feleltek meg, korszerű építési technológiával és szerkezetekkel. Magyarán szólva itthon is ámulatba ejtő épületek szegélyezik az utcákat, ellenben ha valami jövőbe mutatóra vágyunk, nem árt átlépni az országhatárt.
- West 57, New York
Az enyhén összenyomódott fém- és üvegpiramisnak tűnő épületben összesen hatszáz lakás található, megalkotója a dán Bjarke Ingels Group. A 142 magas épület 35 emeletnyi magasággal nyújtózkodik az ég felé. Nem véletlen az elhúzott háromszögre hasonlító forma: a város különböző pontjairól nézve mindig más és más sziluett rajzolódik ki. A Hudson folyó túlsó partjáról nézve például egy hatalmas vitorlásnak tűnik.
A 80 ezer négyzetméter alapterületű épületben egy kisebb ligetes rész is helyt kapott. Északi homlokzatán számos 45 fokos szögben elferdülő erkély található.
- Atomium, Brüsszel
A brüsszeli Heysel parkban található építmény az 51-es körzetben is megállná a helyét. Formatervezését illetően kifejezetten izgalmas: a kilenc gömbből álló építmény acélból készült és a vas tércentrált köbös fémrácsát jeleníti meg 165 milliárdszoros nagyításban. Eredetileg az ’58-as világkiállításra készült, de akkora sikert aratott, hogy végül a város vezetése megtartotta.
A 102 méter magas, 2400 tonnás építményben található egy lift is, ami összeköti a gömböket. A legmagasabban található gömbben egy étterem található, a fennmaradó nyolcban pedig meeting szobák és kiállítói terek találhatók.
- Bullitt Center, Seattle
Noha küllemét tekintve kilóg a sorból, funkcionalitása pótolja a küllembeli hiányosságokat. A töméntelen mennyiségű üvegből felépülő homlokzat egy energia-és szén-dioxid semleges irodaházat takar, ami zöldtetőt használ a víz és az eső szűrésére. A napelemek az épület teljes hat emeletét ellátják, a tetőn lévő csapadékvíz-elválasztó rendszer pedig szinte teljesen fenntarthatóvá teszi az épületet.
Az akkoriban korszellemét meghaladó épület már jól példázza azt, hogy mennyit ad a városnak és a környezetnek a fenntartható építészet. Természetesen azóta az innovációk beépítése nem állt meg.
- Palazzo Lombardia, Milánó
Az olasz Palazzo Lombardia egy igen modern megjelenésű irodatorony. Ahogy a korábbi irodahát, ez is tele van környezetbarát funkciókkal: a tetőt alkotó gyönyörű, átlátszó fluoralapú műanyag párnák környezetbarátak, a kettős üvegfalak pedig páratlan kilátást nyújtanak. Az egész épületet geotermikus rendszerek segítségével fűtik.
A 163,5 méter magas, 40 emeletes épület a modernség maga. 36 lift és 980 parkolóhely szolgálja a munkába járók maximális kényelmét. Irodai funkcióján túl újságosstandok, könyvesboltok, éttermek, kávézók, utazási irodák, előadóterem és fitnesszközpont is található benne.
A Palazzo Lombardia minden vasárnap 10 és 18 óra között nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, ahol a 39. emeleten található helyiségben lélegzetelállító kilátás nyílik a városra.
Forrás: Pixabay.com