Talán még mindig nem tértünk magunkhoz abból a sokktól, amelyet Tompos Kátya halála okozott. Újabb információk derültek ki a szomorú esetről.
A Tompos Kátyát ismerő és kedvelő pályatársak, rajongók azért fogtak össze, hogy a súlyos betegségben szenvedő színésznő gyógykezelése megvalósulhasson. Bár ez a terv teljesült, sőt egy drágább gyógykezelés ára is összejött, a sors azonban másképp rendelkezett élete felől.
Tompos Kátya küzdött a leukémia ellen
Mindenki hitt abban, hogy a külföldi gyógykezelés eredményes lesz, ám addig el sem jutottak, mert elragadta a halál. A halála előtti napokról Básti Juli számolt be. A Meglepetésből azonban már az is kiderül, hogy a daganatos betegség, amely elragadta a leukémia egy ritka fajtája volt, amelyről egy ideig úgy gondolta, hogy megküzdhet azzal. Kezelések és műtétek adták a gyógyulás reményét és többször tűnt úgy, hogy mindezek tényleg hatásosak. A csodaszép színésznő pedig sokat pihent, közben szépirodalmat olvasott, zenét hallgatott és arról álmodozott, hogy újra utazhat.
Visszavágyom Új-Delhibe és Kalkuttába, mert ott olyan élmények értek, ami által több lettem. Felkavaró volt látni a szegénységet, az utcán élő gyerekeket, akiknek esélyük sincs egy jobb életre. Ezt látva átértékelődött bennem sok minden, gyakran álmodom Indiával. Ez az ország többek között megtanított arra, hogy elhiggyem, a dolgoknak jelentőségük, céljuk van, nem véletlenül történik velünk, ami történik.
Ebben az időszakában volt ideje arra, hogy felmérje a világban zajló borzalmakat, de ahogy a színésznő fogalmazott, számára ez a hely, a föld mindig is kaotikus volt. Ebben a káoszban a saját kis buborékja, valamint édesanyja és párja jelentette számára a biztonságot és a reményt.
A cikk a következő oldalon folytatódik, lapozz: