Egyre több világsztár fordít hátat Hollywoodnak, és inkább Európában kezdi újra az életét. A döntés mögött nemcsak a nyugalom és a magánélet védelme áll, hanem az is, hogy sokan egy inspirálóbb, szabadabb alkotói közeget keresnek.
Sokáig Hollywood jelentette az álmot. A helyet, ahol minden megtörténhet. Most viszont mintha repedezne ez a kép: egyre több világsztár dönt úgy, hogy inkább Európában, azon belül is Franciaországban kezd új életet. A jelenség már nevet is kapott – „Frollywood” –, és nem véletlenül. A háttérben nemcsak divat vagy szeszély áll, hanem egy egészen másfajta igény: nyugalomra, térre, valódi életre.

George Clooney
George Clooney talán az egyik legismertebb áttelepülő. Feleségével, Amal Clooney-val már évekkel ezelőtt szoros kapcsolatba kerültek Franciaországgal: egy hatalmas birtokot vásároltak Brignoles közelében, majd egy luxusingatlant Cannes mellett is. Nem csak egy nyaralóhelyről van szó. A sztár nyíltan beszélt arról, hogy a gyerekei miatt hozta meg ezt a döntést. Úgy érezte, Los Angelesben túl nagy a nyomás, túl erős a „Hollywood-kultúra”. Franciaországban viszont – ahogy ő fogalmazott, egyszerűen nem érdekli annyira az embereket a hírnév.

Angelina Jolie
Angelina Jolie régóta keresi a távolságot Hollywoodtól és nem csak földrajzi értelemben. Franciaország számára nem új terep: korábban Brad Pitt-tel közös borbirtokuk is volt Provence-ban, és az ország azóta is fontos része maradt az életének. Most azonban még erősebben körvonalazódik benne az igény, hogy kilépjen abból a közegből, amely folyamatos reflektorfényben tartja. Egy interjúban arról beszélt, hogy Franciaországban jobban önmaga tud lenni, és hogy az ottani élet mélyebb, csendesebb, kevésbé felszínes. Ez nem menekülésnek tűnik, inkább tudatos elmozdulásnak.

Aaron Paul
A Breaking Bad sztárja konkrétan felállt és elköltözött. Feleségével és gyerekeivel Párizsba költöztek, részben egy régi álmuk miatt, részben viszont egy nagyon is aktuális okból: a kaliforniai erdőtüzek után egyszerűen nem akarták megkockáztatni, hogy ott maradjanak. Aaron Paul elmondása szerint mindig is vágytak arra, hogy egy teljesen más kultúrában éljenek egy ideig. Most pedig annyira jól érzik magukat, hogy az egyéves tervből könnyen lehet hosszabb távú életforma.

Natalie Portman
Natalie Portman már jóval korábban meglépte azt, amit most sokan fontolgatnak. 2015-ben költözött Párizsba, és bár azóta elvált, továbbra is ott él a gyerekeivel. Számára a város egyik legnagyobb előnye a diszkréció. Azt mondta, Franciaországban az egyik legnagyobb bók az, ha valaki visszafogott. Ez önmagában sokat elmond arról, mennyire más a szemlélet.

Christina Milian
A sztár esetében a döntés részben személyes, részben praktikus volt. Francia férje révén évekig ingázott az Egyesült Államok és Európa között, majd végül a gyerekeik iskoláztatása miatt döntöttek a végleges költözés mellett. A váltás nála nem hirtelen jött, inkább egy fokozatos átrendeződés eredménye.

Wes Anderson
Wes Anderson már több mint húsz éve Párizsban él, és talán ő az egyik legjobb példa arra, hogyan lehet egy város nemcsak lakhely, hanem inspiráció is. Filmjeiben is gyakran visszaköszön a francia kultúra, és saját bevallása szerint számára már egy ismeretlen utca is olyan, mintha moziban lenne. Ez a fajta kapcsolódás nem turistalét, hanem valódi beágyazódás.

Lenny Kravitz
Lenny Kravitz több mint húsz éve él párizsi házában, amelyet Hotel de Roxy-nak nevezett el. Számára Franciaország nem menedék, hanem otthon. A stílus, az elegancia és az a fajta nyugalom, amit ott talált, teljesen beépült az életébe, és még a lakásának kialakításában is visszaköszön.