Barion Pixel Szívfacsaró lett a Spencer film első előzetese – Coloré

Szívfacsaró lett a Spencer film első előzetese

2021. 08. 27.

Ilyen óriási érdeklődést még soha, egy Diana életét feldolgozó filmnél sem lehetett tapasztalni.

Ez azonban a különleges színészgárdának is köszönhető, hiszen Diana bőrébe a kissé fiús és hideg szerepeiről ismert Kristen Stewart bújt, akivel a kezdetek kezdetén nem igazán voltak kibékülve az emberek. Az első hivatalos kép, illetve a tegnap debütáló első előzetes után viszont mára teljesen más véleményen vannak.

Kristen Stewart Dans Le Rôle De La Princesse Diana Dans Le Prochain Biopic "spencer"
Forrás: northfoto.com

Több kritikus és filmes szakember gondolja úgy, hogy a tehetséges színésznő ezzel a szereppel akár Oscar-jelölést is kaphat idén. Ezt persze még nem tudni, de az biztos, hogy a trailer – kicsit hatásvadász zenei aláfestése mellett – nagyszerűen szemlélteti – abban a pár percben – a néhai hercegné érzelmi vívódását és fájdalmát, amit a tönkrement házassága okozott számára.

A produkció november 5-én debütál az amerikai mozikban, míg az itthoni premierről még semmi hír. A történet a család utolsó karácsonyi hétvégéjének eseményeit dolgozza fel, amely sok szempontból volt meghatározó a hercegné később életére, ugyanis ekkor döntötte el, hogy 15 év után elválik férjétől, Károly hercegtől.

A filmet egyébként Pablo Larraín rendezte, akinek a nevéhez olyan zseniális életrajzi alkotások köthetőek, mint a Jackie vagy a Tony Manero.

Forrás: variety.com