A szívügyekben elátkozott Owens nővérek új akadályokkal és kihívásokkal néznek szembe a készülő filmben. A folytatás kapcsán pedig Nicole Kidman is megszólalt.
Mind Sandra Bullock, mind Nicole Kidman aláírt a romantikus, misztikus történet folytatásához, aminek első része 1998-ban debütált és óriási rajongótábora lett. A boszorkány nővérek élete és szerelmi élete több volt, mint bonyolult.
A Griffin Dunne által rendezett első filmben Sandra Bullock és Nicole Kidman alakította Sally és Gillian Owens-t, akik rájönnek, hogy boszorkány családból származnak, de ez még nem minden – el vannak átkozva. Az Alice Hoffman regényén alapuló történet a mágikus örökségükkel vívott küzdelmeket és a családi átkot mutatja be, amely által minden férfi rövid úton a másvilágra kerül, akibe csak beleszeretnek.
Az 56 éves Nicole Kidman maga jelentette be, hogy visszatér, és megerősítette, hogy testvére is, azaz Bullock. Sok minden van szerinte még, amit el lehetne mesélni a történetről. Bár részleteket természetesen nem árultak el, feltehetőleg a történet egyenes folytatásával megtudhatjuk, sikerült-e mégis családot alapítaniuk, illetve gyermekeik hogyan boldogulhatnak az átokkal – ez persze csak teória egyelőre.
Akiva Goldsman írja az új film forgatókönyvét, társproducerként pedig Bullock és Kidman is részt vesz az alkotásban. Egy ideig azt tervezte az HBO Max, hogy készít egy spinoff sorozatot a filmhez, de ez végül sajos sosem következett be.
A második részre minimum másfél évet várni kell, ez biztos, de addig is Nicole Kidman egy eszement vígjátékban kápráztat el minket, amelyben Zac Efron és Joey King a partnerei. A Family affair június 28.-án érkezik a Netflixre.