Brasch Bence és felesége, Gál Réka Ágota gyermeke márciusban érkezik!
Brasch Bence és kedvese, Gál Réka Ágota nemrégiben mondták ki a boldogító igent, a gólya pedig máris kopogtat náluk. Mint a hot! magazin megírta, kisfiuk márciusban születik meg.
Így viseli a terhességet a kismama
A fiatal feleség nagyon jól érzi magát, és bár az első trimeszter nem volt számára könnyű, úgy látja, így is a szerencsésebbek közé tartozik.
Iszonyatosan fáradt voltam, egy hónapig úgy éreztem magam, mintha egyfolytában másnapos lennék. Az augusztusi nagy meleget pedig egyáltalán nem bírtam! Nagyjából végigaludtam azt az időszakot. A második trimeszter viszont már sokkal kellemesebb. Most úgy érzem, tele vagyok energiával.
Brasch Bence előre tudta
A hamarosan apává váló színész elmondása alapján előre érezte, hogy valami van a levegőben.
Valahogy megéreztem a levegőben, de ez egy teljesen megmagyarázhatatlan érzés volt. Folyton mondtam neki, hogy szerintem várandós. Majd aztán mindketten vettünk egy tesztet. Nekem akkor éppen előadásom volt, és csak arra vártam, hogy vége legyen, és hazamehessek. Aztán az első teszten már halványan látszódott a két csík.
Mint mondták, teljes eksztázisba estek, és zavartan nevettek egymásra. Úgy látják, hogy ez a világ legjobb dolga, Bence pedig mindig siet haza az előadásokról és a bokszedzésekről, hogy minél több időt tölthessen szerelmével.
Nyitókép forrása: RTL