Barion Pixel A Trónok harca sztárja az apaságról vallott – Ezt érzi fia születése óta – Coloré

A Trónok harca sztárja az apaságról vallott – Ezt érzi fia születése óta

2021. 08. 02.

Kit Harington felesége, Rose Leslie fél éve adott életet első gyermeküknek, azóta pedig teljesen visszavonultak a nyilvánosságtól.

A két színész már a baba érkezése előtt egyetértett abban, hogy a picit a nyilvánosság kizárásával szeretné felnevelni, ezért még a nevét sem árulták el.

'game Of Thrones' (season 7) Tv Stills 2017
Forrás: northfoto.com

Most azonban Harington kivételt tett és, ha nem is sokat, de pár mondat erejéig elárulta, milyen édesapának lenni, illetve milyen változásokat hozott az életébe a kisfia érkezése. A Trónok harca Jon Snowja boldogabb nem is lehetne, hiszen fél éves kisfia mellett igazi boldogság az élete.

„Minden nap felkelek és gondját viselem ennek a kis emberi teremtménynek, hiszen mi hárman már egy egységet alkotunk. Látom, hogy napról napra nő és azt is, hogy engem is más emberré tesz. Ez egy csodaszép dolog, de tényleg.”

A jóképű színész hozzátette, hogy egyszerre tölti el félelem és öröm azzal kapcsolatban, hogy az apaság egy soha el nem múló szerepkör. Ugyanakkor el sem tudná már képzelni a mindennapjait a fia nélkül, akinek egyébként a mai napig csak találhatni lehet, mi lehet a neve.

Rose és Kit 2018-ban kötötték össze az életüket, akik a Trónok harca forgatásán jöttek össze. Ennek már 3 éve és, ha lehet hinni a pletykáknak, nem akarnak sokat várni az újabb gyerekvállalással.

Forrás: justjared.com