Barion Pixel Meghalt a Rolling Stones legendás dobosa, Charlie Watts – Coloré

Meghalt a Rolling Stones legendás dobosa, Charlie Watts

2021. 08. 25.

Néhány hete került kórházba a Rolling Stones dobosa, Charlie Watts.

Watts-nál egy rutinvizsgálat során derült ki, hogy sürgősen meg kell műteni, ezért befeküdt egy londoni kórházba, ahol sikerrel el is végezték a szükséges operációt. Ennek okát azonban nem osztotta meg sem a család, sem pedig a zenekar szóvivője.

Charlie Watts Has Passed Away
Forrás: Northfoto

A műtét miatt sajnos már azt is tudni lehetett, hogy az őszi turnéra nem tud csatlakozni a banda többi tagjához. A zenész egyébként 2004-ben lett torokrákos, amiből szerencsésen felépült. A legfrissebb híres szerint családja körében, fájdalmak nélkül búcsúzott az élők sorából, akiről a következő közleményt tették ki a zenekar hivatalos Twitter oldalára:

„Mérhetetlen szomorúsággal jelentjük be szeretett Charlie Watts-unk halálát. Csendesen hunyt el családja körében egy londoni kórházban a nap folyamán… Charlie gyöngéd férj, apa és nagyapa volt, valamint a Rolling Stones tagja, nemzedékének egyik legnagyobb dobosa.”

Charlie 1963 óta volt a világhírű – és korának igencsak meghatározó – együttesének dobosa, aki egy korábbi interjújában elmondta: sosem hitte volna, hogy zenekara ilyen nagy hatással lesz a zenei világra 50 év után is. Munkássága és tehetsége olyan zenészeket inspirált, mint Brian Adams vagy Lenny Kravitz, akik sok más sztárhoz hasonlóan megemlékeztek a néhai dobosról saját közösségi oldalaikon.

Nyugodjon békében!

Forrás: people.com