Az utóbbi években egyre többször halljuk a „quiet quitting”, azaz „csendes felmondás” kifejezést. Bár a szó szoros értelmében senki sem mond fel, a jelenség mégis látványosan alakítja át a munkahelyi kultúrát világszerte.
A Newsweek friss elemzése szerint a csendes felmondás hátterében nem lustaság, hanem mélyebb pszichológiai okok húzódnak meg: a munkavállalók egyre erősebben érzik a kontroll hiányáta saját életük felett – és válaszul egyszerűen visszavesznek.
Nem lusták vagyunk – csak elfáradtunk
A „quiet quitting” azt jelenti, hogy az emberek kizárólag a munkaköri leírásukban szereplő feladatokat végzik el, nem vállalnak plusz projekteket, nem maradnak bent túlórázni, és nem égnek ki a bizonyítási kényszerben. Ez a fajta hozzáállás az elmúlt néhány évben különösen a millenniál és Z generációkörében vált meghatározóvá, akik a pandémia alatt újraértékelték a munka és a magánélet határait.
A Newsweek elemzése szerint az emberek sokszor nem azért „mondanak csendben fel”, mert nem szeretnének dolgozni, hanem azért, mert úgy érzik, elveszítették az irányítást. A modern munkahelyeken egyre gyakrabban tapasztalják:
- a túlzott mikromenedzsmentet,
- a túlterhelést és a kiégés veszélyét,
- valamint azt, hogy a pluszmunka sokszor nem hoz elismerést vagy előrelépést.
Ez a frusztráció vezet oda, hogy sokan csak annyit adnak, amennyiért szerződtek. Nem kevesebbet, de semmiképp sem többet.
Egy csendes lázadás
Az ilyen fajta felmondás gyökerei messzebbre nyúlnak. A „csendes felmondás” gyakorlatilag a modern „work-to-rule” mozgalom – vagyis amikor az emberek tudatosan csak a minimumot teljesítik, ezzel is jelezve, hogy változásra van szükség. Kínában például hasonló trend robbant be „tang ping” („fekvés”) néven, amelyben a fiatalok tudatosan utasítják el a túlórákra épülő, kimerítő munkakultúrát. A nyugati világban pedig a TikTok és más közösségi platformok felerősítették ezt a hozzáállást, ami így globális mozgalommá nőtte ki magát.
De nem mindenki választja a teljes kivonulást. Az utóbbi időben új kifejezések is születtek:
- Quiet thriving – amikor valaki tudatosan próbál új motivációt találni a munkájában.
- Loud quitting – amikor a dolgozók nyíltan, akár hangos konfliktusokkal fejezik ki elégedetlenségüket.
- Quiet cracking – a legaggasztóbb jelenség, amikor a munkavállalók belül már „megtörtek”, de kifelé még mindig teljesítenek.
Egy generáció, amely nem hajlandó feláldozni magát
A „quiet quitting” különösen erősen rezonál a millenniálok és a Z generáció életérzésével. Ők azok, akik gyerekkorukban a „kemény munka majd meghozza a gyümölcsét” üzenettel nőttek fel, de felnőttként azt látják, hogy a lojalitást nem mindig jutalmazza a rendszer. A csendes felmondás tehát sok esetben nem motiválatlanság, hanem önvédelem: egy határhúzás, amivel megőrzik a mentális egészségüket, az energiájukat és az identitásukat.
Merre tovább?
A munkáltatók számára a „quiet quitting” nem feltétlenül fenyegetés, hanem jelzés. Arra figyelmeztet, hogy a dolgozók több autonómiát, támogatást és elismerést várnak. Ha ezek hiányoznak, a munkahelyek továbbra is elveszítik a belső elköteleződést, még akkor is, ha formálisan mindenki a helyén marad.
Az alkalmazottak pedig újfajta egyensúlyt keresnek: hogyan lehet jelen lenni a munkában úgy, hogy közben ne veszítsék el önmagukat. Ez a keresés pedig hosszú távon nemcsak a munkahelyeket, hanem a teljes társadalmi struktúrát is átalakíthatja.
