Nem új krém, nem szérum és nem is egy drága kezelés hozta a változást, hanem valami meglepően egyszerű dolog.
A csontleves sokáig az a kategória volt számomra, amiről mindenki beszél, de senki nem tudja teljesen normálisan elmagyarázni, miért is akkora szám. Egyszerre hangzik nagymamás komfortételnek és ultratrendi wellness-italnak, amit valaki biztosan egy üvegben kortyol Manhattanben, miközben a másik kezével jógaapplikációt nyit meg. Aztán egy ponton már annyiszor futottam bele abba, hogy a csontleves állítólag jót tesz a bőrnek, a hajnak, a körömnek, a beleknek, a lelki békének és valószínűleg az élet értelmének is, hogy eldöntöttem: oké, próbáljuk ki rendesen. Nem kapszulában, nem por formájában, nem valamelyik influenszer tuti tippjeként, hanem klasszikusan: egy hétig, minden nap egy csészével. Nem volt nagy célkitűzés. Nem akartam tíz évvel fiatalabb lenni, sem üvegbőrt varázsolni magamnak. Csak kíváncsi voltam, hogy egy ilyen egyszerű szokás képes-e bármit változtatni. És a leginkább arra, amit reggelente a tükörben látok: a bőrömre.
Miért pont csontleves?
A csontleves az egyik legfurcsább trend, mert közben valójában egyáltalán nem trend. Évszázadok óta főzik, minden kultúrában megvan a maga verziója, csak most hirtelen úgy lett belőle wellness-sztár, mintha tegnap találták volna fel. A hype nagy része arról szól, hogy tele van kollagénnel, aminosavakkal, ásványi anyagokkal, és hogy ezek támogatják a bőr rugalmasságát, hidratáltságát, regenerációját. Magyarul: elméletileg segíthet abban, hogy a bőr kevésbé legyen fakó, kevésbé legyen „fáradt”, és egyenletesebbnek hasson. Azért tetszett meg a kísérlet ötlete, mert nem kellett hozzá új rutin, nem kellett új krémekbe fektetni, és nem kellett száz dolgot megvonni magamtól. Csak egyetlen dolog változott: minden nap megittam egy csésze csontlevest.
A hét első napjai: semmi dráma, csak… komfort
Az első két napban nem történt látványos csoda. Nem keltem úgy, hogy ragyogok, és nem is lettem hirtelen olyan, mint aki frissen lépett ki egy szűrőből. Viszont volt valami váratlan mellékhatás: egyszerűen jól esett. Meleg volt, sós volt, tápláló érzése volt, és valahogy az egész napomra hatott, hogy nem kávéval indítottam rögtön a stresszt, hanem egy olyan itallal, ami inkább nyugtat, mint pörget. A harmadik nap körül kezdtem azt érezni, hogy a bőröm kevésbé „húzódik”. Tudod, amikor reggel felkelsz, és van egy enyhe száraz feszülés az arcon, mintha a bőröd egy picit kisebb lenne, mint te. Na, ez csökkent. Nem tűnt el, de érezhetően jobb lett.
A negyedik-ötödik nap: a bőr mintha csendesebb lenne
A hét közepe volt az a pont, amikor először néztem a tükörbe úgy, hogy valami tényleg változott. Nem a ráncok szaladtak el világgá, és nem lett porcelánbőröm, inkább valami sokkal hétköznapibb, de annál jobb dolog történt: a bőröm nyugodtabb lett. Kevésbé volt foltos, kevésbé látszott rajta az a kicsit fáradt, kicsit leterhelt állapot, amitől néha olyan, mintha mindent túl komolyan vennék az arcomon. Az apró pirosságok is mintha halkabbak lettek volna. Nem tűntek el teljesen, de csökkent a kontraszt. A bőrtextúra is finomabbnak tűnt, főleg az áll és az orr környékén, ahol nálam mindig előjön a stresszes, kicsit egyenetlen felület.
A hatodik-hetedik nap: nem csoda, de látható változás
A hét végére összeállt a kép. Nem fogok hazudni: a csontleves nem varázslat, és nem helyettesít egy jó rutint, a fényvédőt vagy az alvást. Viszont egyértelműen volt hatása. A bőröm hidratáltabbnak nézett ki, mintha nem „szívta volna össze magát” a nap végére. Az arcél összképe frissebb lett, és reggelente kevésbé tűntem olyan embernek, aki a saját életével is néha vitatkozik. A legnagyobb különbség talán az volt, hogy a bőröm nem csak szebb lett, hanem egységesebb. Olyan, mintha egy fokkal rendezettebb lenne a felszín, mintha a bőr jobban tudná tartani magát. És bár lehet, hogy ezt sokan nem veszik észre első pillantásra, én a saját arcomon pontosan tudom, mikor van „jobb nap” és mikor „kimerült nap”. A csontleves után több volt a jobb nap.
Forrás: Vogue / Képek: Midjourney