Az agyunk és emlékeink sokszor megtréfálnak minket, van, hogy olyan dolgokat tudunk felidézni, amik meg sem történtek. Ehhez kapcsolódik a köznyelvben Mandela-effektusnak hívott jelenség.
Nelson Mandela, akiről a Mandela-effektus a nevét kapta, a Dél-afrikai Köztársaság első színesbőrű elnöke volt 1994 és 1999 között. Posztját azután foglalta el, hogy az apartheidellenes tevékenysége miatti 27 éves börtönbüntetéséből kiszabadult 1990-ben, és munkájával a szabadság és egyenlőség jelképe lett szerte a világon. Hosszú életet élt, 95 éves korában távozott az élők sorából 2013 decemberében – azonban amikor elterjedt a médiában halálhíre, sokan kétkedve fogadták, kiderült ugyanis, hogy rengeteg ember emlékszik arra, hogy Mandela közel harminc évvel ezelőtt elhunyt a börtönben. Ez a kollektív téves emlék ihlette annak a jelenségnek az elnevezését, mely egyfajta közös hamis tudást jelent.
A Mandela-effektust egy kutató, Fiona Broome hozta be a köztudatba 2010 környékén, aki egy konferencián többekkel arról beszélgetett, hogy emlékszik az egykori elnök halálára az 1980-as évekből. Kiderült, hogy beszélgetőtársai is ugyanígy fel tudják idézni a gyászhírt, ami nyilvánvalóan téves, hiszen Mandela akkor még élt. Broome megdöbbenése után egy weboldalt hozott létre azzal a céllal, hogy hasonló eseteket gyűjtsön össze. Azonban elgondolkodtató, hogy mégis mi áll az ilyen jelenségek hátterében, hogyan emlékezhet emberek nagyobb csoportja tévesen ugyanarra a dologra? A pszichológusok úgy vélik, hogy ha elvetjük a párhuzamos univerzumok meglétének lehetőségét – egyesek szerint ez lehet a magyarázat – akkor talán a félretájékoztatásban és az emberi agy emlék-felülírásában kell keresni a választ. Persze ez sem mondható kielégítő magyarázatnak, de helyette inkább nézzünk konkrét példákat a jelenségre.
Az öt legismertebb tévedés
“Én vagyok az apád, Luke” – a Csillagok háborúja: A birodalom visszavág és az egész széria legikonikusabb mondatát évtizedek óta idézgetjük, így fel sem merül bennünk, hogy tévesen tesszük. Pedig így van, ugyanis a filmvégi nagyjelenetben nem teljesen így szól a sokkoló mondat, amit Darth Vader Luke Skywalkernek szegez, miután utóbbi azzal vádolja, hogy megölte az apját. “Nem, én vagyok az apád”.
Maradva a filmeknél, az egyik kedvenc thrillerem A bárányok hallgatnak a zseniális Anthony Hopkins és Jodie Foster főszereplésével. Hannibal Lecter karaktere az eredeti könyvben is elég félelmetes, de Hopkins pislogásmentes játéka még vérfagyasztóbbá tette. Ha ebből a moziból kellene idézni, sok néző azt vágná rá, amikor Lecter köszönti a cellájához először megérkező Starlingot: “Hello, Clarice”. Valójában a sorozatgyilkos ezt sosem mondta így, azonban számos tévéműsor és másik film utal rá ebben a formában.
Japán, és főleg a Nintendo mindig is élen járt a videójátékokban, a rovargyűjtés hobbijából kiindult Pokémon-sorozat óriási sikert ért el, ugyanígy rengetegen szeretik a mai napig a játékból készült rajzfilmeket. Az anime epizódjai a főszereplő Ash Ketchum utazásait mutatják be, melyek során Pokémonokat gyűjt, hogy ő is mesterré válhasson. Talán még azok is ismerik hű társát, akik nem követték figyelemmel a rajzfilmet: ő Pikachu, az elektromos típusú, rágcsálóra emlékeztető, sárga szőrű kis figura, akinek barna csíkok vannak a hátán és villám alakú a farka. Utóbbi testrész végén sok rajongó emlékszik, hogy van egy fekete sáv, azonban ha megnézzük az illusztrációkat, kiderül, hogy nincs, csupán a fülei hegyén.
A világ egyik legismertebb társasjátéka az 1936-ból származó Monopoly, melynek jellegzetes figurája a Mr. Monopolynak nevezett Rich “Uncle” Pennybags. A frakkos, sétapálcás, cilinderes, fehér bajszos kis alacsony figurát bárhol felismerjük, talán le is tudnánk rajzolni – de vajon van-e monokli szemüvege, vagy nincs? A közös hamis tudás egyik újabb példája, hogy sokan úgy gondolják, van, pedig ha rákeresünk az interneten, vagy elővesszük a társast, láthatjuk, hogy semmi sem takarja a szemét. A téves emlék egyik oka lehet, hogy az Ace Ventura: Az állati nyomozó című film egyik jelenetében Jim Carrey karaktere beszól egy nőnek, aki prémet hord a vállán, majd pedig a nő alacsony, monoklis kísérőjére úgy utal, mint a “Monopoly Guy”. Persze ez csak egy feltételezés, hiszen nem látta mindenki a filmet, aki monopolyzik, úgyhogy ismét csak találgatni lehet, honnan ered a Mandela-effektus ezen példája.
A Disney-mesék szállóigévé vált mondata pedig a Hófehérke és a hét törpéből származik, most mindenki gondolja át, melyik is lehet az. Ez a Mandela-effektus talán egy könyvbeli másfajta fordításból származik, ugyanis amikor a gonosz királynő megkérdezi a tükröt szépségét illetően, az az 1962-es szinkronban így hangzik: “Varázstükör, mondd meg nékem, akad-e párom szépségben?”. Mi pedig rendszerint úgy idézzük, hogy “Tükröm-tükröm, mondd meg nékem…”, ugye? De nemcsak a magyar változat nézői tudják rosszul, az angol verzióban is “Magic mirror on the wall”-t hallhatunk “Mirror, mirror” helyett.
Sokan azt is rebesgetik, hogy hasonló effektus fog életbe lépni néhány évvel később Betty White-tal kapcsolatban is, aki tavaly december 31-én, 18 nappal a századik születésnapja előtt hunyt el. A közkedvelt színésznő még megjelent a People magazin címlapján a jeles évfordulóval kapcsolatban, így a borító miatt sokan gondolhatják majd a jövőben, hogy megérte a kerek születésnapot.
